Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

leg a különböző munkahelyek képviseletében mintegy 50 építőipari munkás gyűlt össze a Munkásotthonban, tíztagú delegációjuk pedig felkereste az ipartestület főjegyzőjét, aki a memorandumot elutasította azzal, hogy mindaddig, míg a legkisebb béreket megállapító bizottság meg nem állapítja és nem közli a Pécsre vonatkozó adatokat, az ipartestületnek nem áll módjában a munkaadókat magasabb munkabér kifizetésére felhívni.

36 A tíztagú küldöttség ezután felkereste a polgármesteri hivatalt, ahol azt a tanácsot kapták, hogy kérésükkel forduljanak a főispánhoz. A főispán azonnal fogadta is a küldötteket, s az átnyújtott emlékiratra vonatkozóan úgy nyilatkozott, hogy a kérdés kedvező elintézése érdekében mind a kormánynál, mind a munkaadónál közbe fog járni. Ezek után du. 13 órakor a munkások folytatták a munkát. Ez azonban nem jelentette azt, hogy megnyugodtak a helyzetben, mert június 25-én reggel 7 órakor 360 kőműves, 390 férfi napszámos és 140 női napszámos, összesen tehát 890 fő sztrájkba lépett.

37 A sztrájkolok 70%-a szervezett szociáldemokrata, jO%-a keresztényszocialista volt. Bizonyos, hogy a munkabeszüntetésre hatást gyakoroltak a budapesti események, amelyek azért robbantak ki június 18-án, mert az iparügyi miniszter ígérete ellenére nem hívatta össze a bérmegállapító bizottságot, hogy az a drágulásnak megfelelően új béreket állapítson meg. Illetve, amikor a sztrájkelőkészületek hírére a bizottság összehívására sor került, a munkaadók álláspontjának megfelelően csak 5%-os emelést javasolt. Június 19-én a sztrájk azonban már be is fejeződött, mert a szakszervezeti vezetők ígéretet kaptak, hogy az 5%-os emelésre két héten belül Munkásgyűlés a Zrínyi utcai pártház udvarán (1937)