Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

képviselőit íhívja meg tárgyalásra. A polgármester válaszirata szerint a munkaadók hajlandónak mutatkoztak az általános bérkorrekcióra. Ezek alapján került sor az egyeztető tárgyalásokra.

30 A főváros építőmunkásai július 14-én a MÉMOSZ-székházban nagygyűlést tartottak, amelyen Szakasits Árpád bejelentette, hogy memorandumot juttattak el a munkáltatóknak, s amennyiben arra nem kapnak megfelelő választ, úgy sztrájkba lépnek. Az emlékirat jelentős munkabéremelést követelt, egyes kategóriáknál 4050%-osat. A szakmunkások órabérét 70 fillérben kívánták megállapítani, s követelték a 8 órás munkaidőt, továbbá a szakszervezetek kizárólagos munkaközvetítési jogát, s bizalmi rendszer elismerését. A munkáltatók magatartása miatt a munkások egy része még a memorandumra adott válasz megérkezése előtt sztrájkba akart lépni, ez azonban csak a 24-én ismertté vált elutasító válasz hatására robbant ki, s rövidesen Budapest minden építkezésén leállt a munka. A sztrájk hatalmas mérete az államhatalom azonnali beavatkozását vonta maga után. Az Iparügyi Minisztérium pedig arra az elvi állásfoglalásra helyezkedett, hogy a sztrájk ideje alatt nem hajlandó közvetíteni és nem intézkedik a munkabér-megállapító bizottság egybehívásáról sem. A rendőrségi beavatkozás, a minisztérium és a munkáltatók merev álláspontja csak jobban elmérgesítette a helyzetet. Július 27-én a Kereskedelmi Minisztérium meghívta a MÉMOSZ és a keresztényszocialista építőmunkások szövetségének képviselőit és közölte velük a munkáltatók szövetségének azt az álláspontját, hogy vállalják az órabérek 4%-os emelését, másnapra hosszas tárgyalások után hajlandók voltak 8%-ig elmenni. 29-én a sztárjkoló munkások (mintegy 7000 fő) nagygyűlést tartottak, amelyen állást foglaltak további munkabeszüntetés mellett. Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter ígéretet tett a munkások képviselőinek, hogy amennyiben a munkabeszüntetésnek vége lesz, a kormány rendeletet fog kibocsátani a 48 órás munkahétről és a minimális munkabérek megállapításáról. Amikor a rendeletet kibocsátották, abban végül is szerepet játszott az építőmunkás sztrájk leszerelése. Ezt azonban nem érte el a kormány, mert a szakszervezeti vezetők, a sztrájkbizottság együttes értekezlete kinyilatkoztatta a rendelettel szembeni teljes bizalmatlanságát. Ennek következménye az lett, hogy a hatalom most már csak az erőszak eszközét alkalmazhatta. A hatósági nyomás, a terror, a nyomor végül is arra kényszerítette a sztrájkvezetőséget, hogy augusztus végén a sztrájk megszüntetése mellett foglaljon állást. Ebben közrejátszott az is, hogy az Iparügyi Minisztériumból ígéretet kaptak arra, hogy a legkisebb munkabérekről szóló rendeletet kiterjesztik az építőiparra is. A munkaadókkal történt tanácskozások eredményeként 8%-os béremelést sikerült elérni, de a 48 órás munkahétről a vállalkozók hallani sem akartak. Két héttel később Bornemissza miniszter kinevezte a legkisebb munkabéreket megállapító bizottságokat a kőműves- és ácsiparban Budapest és környékére. A munkabérek megállapítása meglehetősen sokáig húzódott, s egyelőre csak Budapestre és környékére vonatkozott. Különösen nagy akadályba ütközött a munkaadók részéről a 48 órás munkahét bevezetése. Annak ellenére, hogy az Iparügyi Minisztérium a szakszervezet egy 193 5 -i beadványára 1936 januárban azt válaszolta, hogy nincs akadálya annak, hogy azt bevezessék a folyó esztendőben, erre nem került sor még az elkövetkező években sem az építőiparban. Végül is a legkisebb mun-