Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

bányatársulat, idegen kapitalista érdekből magyar munkásokat tegyen földönfutóvá. „Ebben az akcióban benne vannak a keresztényszocialisták, a nemzeti egység, a Krédó emberei is, mindazok, akik egy életen át dolgoztak a bányaüzemben. Én a képviselőházhoz és az ország nyilvánosságához fordulok és tőlük kérek védelmet a szegény, üldözött embereknek."

2

'

2 Kéthly Anna is védelmébe vette a bányászokat. Az interpellációkra Bornemisza iparügyi miniszter válaszolt, jól kihasználva azt a nyilvánvaló ellentmondást, ami a szociáldemokrata vezetők korábbi megnyilatkozásai, magatartása és az interpellációk során kifejtett alapállásuk között volt. Ezek után nagyon természetes volt, hogy az elindított akció a képviselőházban teljes szembeállásra talált, s nagy többséggel jóváhagyták a hivatalos szervek eljárását a sztrájkkal kapcsolatban. Bizonyos, hogy Peyerék ekkor már rádöbbentek, hogy korábbi magatartásuk mennyire elhibázott volt. Utólagos kiállásuk az elbocsátott munkások mellett, nem zavarta őket abban, hogy lefolytassák a fegyelmi eljárást a 11 vasasi munkásvezető ellen, s kizárják őket a pártból és a szakszervezetből. Mindezzel egyidejűleg a sztrájkolok részére országos gyűjtést szerveztek. A sztrájk kimenetele azonban már nem lehetett kétséges. Voltak még az együttműködésnek szép pillanatai, pl. megmozdultak a DGT irodai dolgozói is, a kormány közbenjárását kérték béremeléshez és az elbocsátottak visszavételéhez. Mindez már semmit sem segíthetett. A hosszú harcban anyagilag, fizikailag teljesen kimerült munkások ellenállása megtört. A szociáldemokrata vezetők erkölcsi támogatása, érvelése, az anyagi segítségadás nem volt elegendő ennek ellensúlyozására. A vezetők korábbi magatartása erkölcsi hitelüket jelentősen lerontotta, ezért a most későn jelentkező együttműködési törekvés már nem találhatott kellő bizalomra. Esztergályos, Peyer személyes agitációja, az anyagi segítség nyújtásban való közvetlen látványos részvétele már hatástalan. Március 16-án a bányamunkásság összvezetőségi ülésen a helyi szociáldemokrata vezetők részvételével határozatot hozott a sztrájk beszüntetéséről. A határozat sajnálatai állapította meg, hogy a munkásság önvédelmi harcát az arra illetékes hatóságok hatalmi kérdésként kezelik, hogy az idegen vállalat érdekében egyes hatósági közegek a legerőszakosabb eszközöket vették igénybe a munkásság lelki erejének és harci készségének megtörésére. A Népszava a véget ért mozgalmat - következőképpen értékelte: „ . . . A szólás- és mozgásszabadságot, a legelemibb emberi jogokat a bányatelepen a sárba taposták ... A bányamunkásság ebben a harcban a gyengébb fél, nemcsak az osztrák vállalat mérnökeinek és üzemvezetőinek a fenyegetéseit és bosszúhadjáratát szenvedi, hanem kénytelen azt látni, hogy az a hatóság, amelynek az volna a kötelessége, hogy pártatlanul igyekezzék közvetítő szerepet vállalni, ahelyett az erősebb fél oldalára áll, annak a bányavállalatnak az oldalára, amelynek bér- és szociális viszonyait a közelmúltban ítélte el igen élesen. A bányamunkásságot ebben a harcban egyedül csak a magyar fizikai és szellemi munkásság, valamint a polgárság egy része támogatta, nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is, amiért a harcban álló munkásság ezúton fejezi ki hálás köszönetét. A Pécs vidéki bányamunkásság a fönt vázolt okok miatt nem tudja a harcot továbbfolytatni olyan erővel, amely annak győzelmes befejezéséhez föltétlenül szükséges, ezért a harcot beszünteti .. . Egyben kimondja: erkölcsi kötelességének tartja, hogy a harc áldozatait a legmesszebbmenőén támogassa. A munkába való visszahelyezés érdekében pedig mindent elkövet." Felhívták a Pécs vidéki bányamunkásságot, hogy levonva a harc tanulságait, munkálkodjon szervezeteinek erősebb kiépítésén.

273 így ért véget a 30-as évek utolsó nagy Pécs vidéki bányászsztrájkja, amelynek első szakasza, az éhségtüntetés tra-