Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

„Ebben a gyárban szervezett munkás nem dolgozhat. Az igazgatóság szerződést kötött a Szociális Misszió Társulattal, hogy az a gyárban dolgozó munkások családjainak szociális és erkölcsi gondozására egy missziósnővért bocsát az üzem rendelkezésére. Ennek feladata folyamatosan látogatni az üzemben dolgozók családjait, szociális helyzetük, erkölcsi magatartásuk figyelemmel kísérése miatt." — Tapasztalatairól nyilvántartást vezetett s időnként jelentést tett a gyár vezetőségének. Ezeknek a nyilvántartásoknak alapján ítélte meg a vezetőség a munkások szociális és egyéb kéréseit, döntött bérezésükről, elbocsátásukról. A gyárvezetőség kiépített egy jól szervezett besúgó rendszert is. A megbízottak voltak az ún. „ötpengősök". Róth igazgató ugyanakkor szociálpolitikai intézkedések hozatalával a munkások „atyja" pozícióban tetszelgett. Ilyen intézkedés volt a Xavér utcai szociális intézményben készített olcsó ebédnek a gyár munkásai részére történt megrendelése, amit az első héten ingyen adott, ö maga is többször megkóstolta, hogy a munkások lássák, az étel ehető. A szociális otthon koldusok és rabok részére készített kalóriaszegény étele így vált lassan kötelezővé a bőrgyári munkások részére, mert az igazgató rossz néven vette, ha valaki nem kívánt élni ezzel a szociális kedvezménnyel. A gyár vezetőségének ez az alapállása lényegében teljesen kizárta minden legális munkásszervezkedés lehetőségét, ugyanakkor hallatlanul veszélyessé tette az erre irányuló illegális kísérleteket. A Zsolnay gyár a húszas években történt hatalmas visszaesés után csak 192829-re jutott ismét egyensúlyhelyzetbe, ekkorra éri el a foglalkoztatott munkáslétszám az 1920. évit. A válság hatására azonban már 1930-ban jelentős létszámcsökkentésre kerül sor. Elbocsátották az előző évi munkásállomány 43,05%-át, 186 dolgozót. Ezzel egyidejűleg jelentősen csökkentették a munkabéreket is. A gyár azonban még ezek után is kénytelen volt további munkaerőtől megválni a munkahiány miatti „ideiglenes szabadságolással.

16 A létszámcsökkentést követte a munkaidő redukálása. 1931-ben heti 5, 1932-ben csak heti 4 napon üzemelt a gyár. Némi javulás mutatkozott 1933-ra, de még ekkor is voltak olyan műhelyek, amelyekben csak 5 napot dolgoztak. A válság befejezte a használati edények és ipari porcelán gyártásra való áttérés folyamatát s megpecsételte az egykori díszműárugyár festőinek sorsát. Műhelyüket bezárták, az ott foglalkoztatott munkaerőt elbocsátották. 1930-tól a munkanapok redukálásán túl, a termelés visszafogása érdekében sor került a munkaidő csökkentésére is. Ekkor tértek át a 8 órai munkaidőre, kivéve az égetőket, ahol a gyártási folyamat jellegénél fogva megmaradt a hosszabb munkaidő, a túlóra és az éjszakai műszak. DS DEUTS< >l I Pécsi téglagyár a harmincas években