Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

A keresztényszocialista szervezettség az ország dohánygyáraiban igen magas fokot ért el, mintegy 75-80%-os volt. A pécsi gyárban azonban nem érte el ezt a szintet. A megközelítően 400 munkást - többségében nőt - foglalkoztató üzemben 110 körül volt a harmincas években a keresztényszocialista szakszervezethez tartozóknak a száma. Ez lényegében megegyezik az 1920-as létszámmal, tehát az egy évtized alatt a szervezettség szintje alig változott. Azt, hogy ennek ellenére nem volt probléma­mentes a helyzet, mutatja a Dohánygyári Munkások Lapjában megjelent bírálat: „A pécsi és debreceni gyárban laza a szervezet. A gyárban dolgozó munkások közül sokan télen belépnek, nyáron kilépnek ... A keresztényszocialista szervezetek ön­tudata ezen a helyen áll a leggyengébben." 1,5 „A pécsi dohánygyári munkásság kö­zönyös" hangzott Kovács János ker. szoc. vezető véleménye. 15 A Pécsi Bőrgyár, ellentétben az ország több más bőripari üzemével, a gazdasági válság időszakában nem csökkentette jelentősen termelését, sőt még terjeszkedett is, megvásárolta a Szombathelyen teljesen tönkrement Strieker S. és Fiai Bőrgyárat és a csepregi Kollár-féle tímárságot. A gyár termelése mennyiségileg nemigen válto­zott, de egyre inkább előtérbe került a jobb minőségű készgyártmányok előállítása, és hogy versenyképes maradjon, mindinkább a kifizetődő, de munkaigényes áruk irányába fejlesztette termelését, (juhbélés, díszmű, hasíték, műszaki és lakkbőrök). Az egész magyar bőriparban egyedülálló helyet foglalt el a bélésbőrök termelése terén. Mindezeknek eredménye, hogy a válság idején lényegében nem változott, illetve már 1931-től növekedett a munkáslétszám. 1929-ben 316, 1931-ben 376, 1932-ben már 440 munkást foglalkoztattak. A gyár igazgatósága mindent elkövetett a munkások „megnevelésére". 1933-ban volt egy béremelésért folyó sikertelen sztrájk. Ezt követően a bejáratnál hatalmas tábla állt figyelmeztetően: Pécs Tanning Co.Lfd. Erste Pécser Lederfabrik Â.G..Pécs PremièreFabriquedeCuirdePécsS.A. A pécsi bőrgyár a harmincas években

Next

/
Thumbnails
Contents