Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
SZOCIALISTA MŰVELŐDÉSPOLITIKA
a párt- és a szakszervezeti tanács politikai rendezvényein, gyűlésein. A húszas évek május i-i ünnepségeit az Üszögi Kiserdőben rendezték meg. Ugyanakkor évente itt került sor a Gutenberg júniálisra, amely a munkáskórusok rendszeres találkozója volt ebben a szép környezetben. 28 A műkedvelői színjátszást, a dalárdák és zenekarok, nagy és kisebb hangversenyeit, irodalmi estek programjait, az ott előadott produkciókat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egyetemes és magyar művészet klasszikusainak legnívósabb műveit, vagy azokból választott részleteket adták elő. Tudatosan törekedve arra, hogy az irodalmi és zenei művek előtt, vagy egy-egy részlet között - műelemzést adjanak. 1928-ban a bányatelepeken (Vasas, Somogy, Mecsekszabolcs) működő Bányamunkások Egyesített Dalárdája, Vasasi Munkás Kórus után létrehozott „Ifjúsági Bányász Dalárda" működési engedélyét úgy érték el, hogy azt a már meglévő egyesületen belül csupán szekciónak, s nem új szervezetnek tekintették. Ezt hivatalosan is úgy indokolták, hogy nem új alakulatról van szó, a valóságban önállóan működött. Nagy óvatossággal kellett a szervezést végezni, mert a bányavidéken egy egész sor olyan egyesület létezett, amelyek jobboldali vezetés alatt álltak és féltékenyen őrizték pozíciójukat, a legdurvább denunciálástól sem riadtak vissza „kultúrmonopóliumuk" megvédése érdekében. Somogy telepen a „Turul Hazafias Egyesület", a „Vasasi Kultúregyesület" is fenntartott dalárdát. Ügyvezető elnökük a keresztényszocialista Krafft Jenő, aki a bányamunkások között a nagy népszerűségnek örvendő szocialista kórusmozgalmat figyelve megállapította, hogy a próbákat, a szereplésre utazásokat jobban kellene ellenőrizni, mert meggyőződése, hogy azokat politikai agitációra használják fel. A bányászkórus szekszárdi szereplésekor nagy feltűnést okozott, hogy „a színpadra felvonulók egyszerre, vörös borítós kottatartójukat vették kézbe és feltűnő mozdulattal emelték magasba". A PMSC futballcsapata (1929)