Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
SZOCIALISTA MŰVELŐDÉSPOLITIKA
a munkásképző dal kara nagy sikert aratott. Pécsett rendezett kerületi dalos versenyen a munkás kórusok között az első helyre került. 1927. április 2-án készített rendez vény tervében a munkás képző vezetősége a „zenei mozgalmat" országos kapcsolatok kiépítéséig kívánta fejleszteni. Ezért a Pécsi Nemzeti Színház átengedését kérte a polgármestertől. A nagysikerű művészeti megmozduláson a Pécsi Gutenberg Dalkör, a budapesti Haladás Dalkör és a Pécsi Munkásképző Egylet Dal Kör szerepelt. A rendezvény bevételét az egyesület kiadásaira és a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi dalosverseny várható költségeire kívánták fordítani. A zsúfolásig megtelt Nemzeti Színházban, zömében munkás közönség mellett a művészet iránt érdeklődő polgárság is megjelent. A produkció magas művészeti értékét a hozzáértők is elismerték. Kialakult az ország legkülönbözőbb részén tevékenykedő munkás művészeti egyletekkel a kapcsolat. 1927-ben 15 fellépése volt a dalárdának és 11 alkalommal szerepelt a különböző egyletek egyesített szimfonikus zenekarával közösen. 1928-ban a megerősödött dalosegylet májusi matinéján felavathatta zászlóját. 25 Még ugyanebben az esztendőben Debrecenben szerepeltek sikerrel. 1929-ben a budapesti Bőripari Munkások Dalárdája részvételével a Pannónia termében szerveztek dalmatinét. Szeptemberben a hódmezővásárhelyi munkás dalkör zászlóavatásán léptek fel. 26 Nagy elismerést jelentett, hogy meghívót kaptak a budapesti Zeneművészeti Főiskola hangversenyére, ahol a női és férfikar lépett fel. 27 A látványos nagy fellépések mellett, ugyanolyan igényességgel és lelkesedéssel szerepeltek A Pécsi Gutenberg Dalkör jelvénye A pécsi nyomdászok tánccstélyének alkalmi kiadványa (1928 jan.)