Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM A HÚSZAS ÉVEK DEREKÁN

kellene adni e munka irányát. A párt központi lapjában megindított „Községpolitikai Szemle"" c. melléklet jelentős ugyan, de nem elégséges e terület átfogó irányításához. 1927-ben újra szóvá tette, hogy a falusi pártmunka gyenge, az országos központban nincsen tényező, aki összefogná a párt falusi tevékenységét, hisz az „országos községi titkárság" csak Budapest és környékével foglalkozik. Országos és kerületi értekezleteket összehívni javasolta, ahol a képviselőtestületekbe bejutott szegényparaszt, földmunkás tagokat kellene tájékoztam, képezni. 1927 tavaszán a MFOSZ a parasztság közötti intenzív szervezkedést határozott el. A vidéken megkezdődő munka halvány jeleit tapasztaljuk 1926-ban. A Pécs környéki falvakban gyűléseket tervezett a helyi csoport, de ezekhez a hatósági en­gedélyeket nem sikerült megkapniuk. 1928. decemberére tervezett a pécsi párt­vezetőség egy olyan kerületi értekezletet, amelyen a parasztság és földmunkásság baranyai képviselői előtt helyzetüket és szervezkedésük problémáit tárgyalnák meg. A rendőrség elutasította a párt vezetőségének a kérelmét. 1928. februárban azután az országos vezetőség támogatásával sikerült a gyűlést megtartani a pécsi Nádor Szálló nagytermében. Esztergályos János, Farkas István, Szeder Ferenc képviselte az országos vezetőséget. Csollán Antal, Erdei István Hódmezővásárhelyről, Vajda Imre Szentesről, Túri István Csongrád megyéből érkezett. Tizennégy Baranya me­gyei szervezet 70, Tolna 34, Somogy, Csongrád, Békés megyei szervezet 70 küldöt­tel képviseltette magát. Tulajdonképpen az MSZDP irányítása alatt működő yfcMn yyiAt^' MottK ^ 11 c<H> A fitV'Si lnistroiso* v;Mit«/.fc°>i;t->->-U>«i>fn • mm mm letart szavazni Cs nam uíwo. i-JSw.rtr szí vi<l,wijí''k mr« ki'-|>,;-, ! „ aki Ii listavt-üi-tii. Esztergályos Jár Raplmaiókat <m?t nem ka*! Ov s • ember a^al <« ! «Vj" _ csak azért is éljen Nézz \ Észtéig**! À Mázolva äemoeratdral S«,*»«« ludl,aV,a,hogr A pécsi szociáldemokrata pártszervezet választási röplapjai (1926 dec.)

Next

/
Thumbnails
Contents