Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MOZGALOM KEZDETEI 1867—1890

írta, hogy : „ . . . Pécsről régóta nem küldtek levelet, amely arra enged következni, hogy most jobbak a viszonyok, vagy pedig végképpen elaludtak . . ." A cikk utalt arra, hogy a vezetőiktől teljesen megfosztott bányászság ellen megtorló intézkedéseket alkalmaztak. Ezért tömegesen kivándoroltak Amerikába. „Az elmenők száma sokszorosan felülmúlja a munkát keresőkét... ez hát a drákói nyomás gyümölcse ..." A lap ezután a következő felhívást intézte a pécsi munkásokhoz: „ . . . Elvtársak és öntudattal rendelkező munkások! Tartsatok össze! Nektek magatoknak kell kezetekbe venni ügyeiteket és pártunk érdekében szorgalmasan munkálkodnotok, hiszen ellenségeink sem tétlenkednek! És mienk a győzelem! Éljen a szociáldemokratia !" 1883-1890 között az „apály" jelentkezését legjobban abban érzékelhetjük, hogy az önsegélyező rokkantegylet és annak vezetősége lép előtérbe, az ÁMP vezetői közül azonban már senki nincs az egyleti választmányban. Graumannt még egyszer beválasztják 1886-ban. Rendezvényei azonban csak táncmulatságokkal, kirándulásokkal egybekötött népünnepélyekből állnak.

93 1883. március 18-án nagy megdöbbenést keltett a Zsolnay gyári festő és korongozó munkások sztrájkja, amely a munkarendbe iktatott büntetéspénzek ellen irányult. A gyárban a megosztottság az egyes szakmák között azonban nem hozott sikert. A korongozok és festők küzdelmét nem támogatta a munkásság többi része. A négynapi mozgalom megegyezéssel ért véget.

9,1 A sztrájkot egyébként a „betegsegélyző" ellenezte. A helyi lapokban megjelent cikkekből láthatóan lassan hátatfordított a mozgalomnak. 1884-ben a következőket írták az egylet tevékenységéről: „. . . a munkásegylet működése hasznos és jó, a szocialista és anarchista eszméktől távol marad. A bányászsztrájkot is ellenezte. Hasonlóképpen ellenzi viszont a gyári segélypénztárakat, amelyek csőd esetén nagy károkat okoznak a munkásságnak."

95 1887. októberben hallat magáról ismét a munkáspárt helyi szervezete. Graumann vezette csoportjuk a Hattyú teremben, a régi nagyhatású nép- és munkásgyűlések helyszínére, gyűlést hirdetett az általános választójog és a munkásság helyzete programmal.

96 A helyi lapok nagy érdeklődéssel figyelték a munkáspárt újbóli színrelépését, a választójog, az ipar helyzete, az adó, a gyári törvényhozás témájában folyó gyűlési előkészületeket. Gúnyosan jegyezték meg, hogy ismét a „külvárosi polgárok" álltak a küzdelem élére.

97 A párt többszáz plakáton hirdette a gyűlést, amelyen a parlament elé terjesztendő petíciót tervezte megvitatni. A gyűlésen 350-400 fő jelent meg és az újra elnökké választott Graumann János, mint „az előkészítő bizottság" elnöke nyitotta meg. Várady Ferenc főlevéltárnok újságíró, a liberális párt helyi képviselője olvasta fel a parlamenthez intézendő petíciót az általános választójogról, a gyári törvényhozásról.

98 Az országos vezetőség és a pécsi kapcsolatának helyreállítását láthatjuk e népgyűlés kapcsán. Ugyanis szeptember 24-én Versecen ugyanezzel a tárggyal tartott népgyűlésen az ÁMP központját Kürschner képviselte. Október 9-én Pozsony, 10-én Kolozsvár, 16-án Arad, majd novemberben és decemberben számos magyarországi város csatlakozott Péccsel együtt az ÁMP petíciós kampányhoz.

99 A pártvezetőség üléseiről megmaradt egy-egy jegyzőkönyv, amely 1887 legvégén és 1888 legelején arra utal, hogy a párt helyi vezetősége megkísérelte a lanyhuló