Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
MUNKÁSMOZGALOM AZ I. VILÁGHÁBORÚ ALATT
A felkelés leverésére kiküldött honvédek és a bányászok közt rövid tűzharc keletkezett. Amikor a bányászok meglátták a Szent János kút feletti szőlődombon lévő honvédeket, tartva attól, hogy a tiszteknek sikerül kezükből kimenekülni, a kúthoz vezették, és vezényszóra lelőtték őket. A katonák tüzelése a tömeget szétkergette. A katonai túlerő győzött. A pécsi felkelés beletartozott a Monarchia összeomlásának előjátékát jelentő eseménysorba. Május hónapban a következő katonai felkelésekről és zendülésekről tudunk: május 13-án Judenburgban, május 15-én Murauban, május 12-én Rimaszombaton, május 20-án Lublinban, május 21-én Rumburgban, május 24-én Radkersburgban. A pécsi felkelés tehát nem volt elszigetelt jelenség. Kiemelte azonban az ebben az időben kirobbant felkelések közül az, hogy kapcsolatot keresett és talált a munkásosztállyal. Ez a körülmény és a felkelésben résztvettek száma tette e felkelést különösen jelentőssé. A háború negyedik évében az októberi forradalom hatását 1918 tavaszán a kormányzat már jól érzékelte. A belügyminiszter március 7-i leirata úgy jellemezte a munkásmozgalmakat, hogy azok az állammal és társadalommal szemben egyenesen hatalmi kérdéssé váltak. Azt is értékelte a kormány, hogy „e mozgalmak nyomában járó veszedelmeket fokozzák a katonaszökevények is, akiknek száma folyvást szaporodik, és akik immár helyenként bandákba verődve fenyegetik a vagyon- és személybiztonságot". Ezt egyébként az 1918. március 3-i bizalmas főispáni jelentés is megerősítette, amely a megye déli részén, a Dráva menti területeken szökött és üldözés alatt lévő katonákat említ. Ugyancsak erre utal dr. Jellasich László visszaemlékezése, amely szerint 1917 végén a pécsi Nagyállomáson a frontra indított vonaton a katonák lövéseket adtak le. A gyorsan kiindított vonatról többen leugráltak és megszöktek. A szentlőrinci főszolgabíró szökött orosz hadifoglyok és szerb katonák üldözéséhez kért számos esetben segítséget. 69 A felkelés résztvevői és különösen vezetői megjárták az orosz frontot és nyilvánvalóan hozták magukkal ottani tapasztalataikat. Erre utal az a jelentés is, amely közölte, hogy a felkelők „közül 70 nyíltan bolseviknak vallotta magát". 70 ,,Más részük öntudatos antimilitarista volt, aki már a bevonultatás után a háború legelején dezertált. Életük állandó üldözés közepette alakult. Berta György bányamunkás, a 19. gyalogezredben szolgált, kétszer dezertált, Takács Mátyás 1917 óta szökésben volt és bujdosott városról városra, Vajda László egyéves önkéntes, géppuskás szakaszvezető, egyetemi hallgató volt, radikális baloldali nézeteit nem titkolta a polgári életben sem. Zavarkó Péter szlovák őrvezető, egy évet ült katonai börtönben többszöri szökés miatt. Az öt évi várfogságra ítélt Gondos Béla, a kilenc évi börtönt kapott Novákovics Jenő és Bauer Károly korábban radikális szociáldemokrata munkásokként, ifjúmunkásokként voltak ismertek. Ertb (Erthl) Antal, aki egy egész felkelő szakasszal védte a mai egyetemi épületeket, ugyancsak radikális szocialista munkás volt, akit az orosz forradalom szabadított ki a fogolytáborból." 71 A katonai felkeléshez legnagyobb erővel a bányamunkásság kapcsolódott. Ugyancsak részt vett a vasúti főműhely radikális munkássága, akik fegyveresen is küzdöttek a katonák mellett. Ott találjuk a vasmunkások és az építőmunkások egy részét is. Sőt jelentős számban nőket is találunk. A városban tömeges csatlakozás azonban nem volt. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a Szociáldemokrata Párt, illetőleg annak helyi csoportja mindig is elhatárolta magát az erőszakos megoldástól. A helyi pártvezetés a Munkás 1918. május 26-i számában elítéli a felkelést, a forradalmi megmozdulást. Félreérthetetlenül kinyilvánította elutasító alapállását a felkeléssel kapcsolatban.
