Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM AZ I. VILÁGHÁBORÚ ALATT

polgári sajtó lelkesen tette magáévá a háború gondolatát. „A mi népünk hangulata a szó legteljesebb értelmében harcias. Alig várják a háború kitörését", olvasható „A baranyai nép hangulata" c. cikkben.

7 Hamarosan látni lehetett, hogy a háború aligha korlátozódhat Szerbiára: „leszámolás Szerbiával, ha kell az egész világgal" - hangzott az új jelszó.

8 A szocialista munkásság volt az egyetlen szervezett erő, melynek háborúellenes fellépéseit az antimilitarizmus, a sovinizmussal való éles szembefordulás jellemezte. De tény, hogy a Szociáldemokrata Párt hivatalos állásfoglalásaiban az antimilitarizmus nagyon is pacifista jelleget öltött, a munkások fellépése azonban, jórészt túllépte a pacifizmus kereteit. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt elítélte a sarajevói nacionalista merényletet, de bírálta egyben azokat az állapotokat is, amelyek a merényletet szülték. Minden alkalmat megragadott, az osztrák-magyar imperializmus kárhoztatására. A pacifista humanitás szellemében elítélte a Szerbia elleni háborús uszítást, megbélyegezte a nacionalista hangokat. A Monarchia közös minisztertanácsa július 19-én egyhangú határozatot hozott az ultimátumról, és azt július 23-án Belgrádban átadták. A Munkás - hetilap lévén -, július 26-i számában élesen elítéli az ultimátumot: „Lapunk más helyén foglalkoztunk általában az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia jelenlegi háborús veszedelmekkel teli viszonyáról. Amikor már lapunk azon része kezdi elhagyni a nyomdagépet, jön a rémes hír, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia belgrádi követe csütörtök este 6 órakor Ausztria-Magyarország nevében diplomáciai jegyzéket adott át a szerb kormánynak. A jegyzék a maga egész terjedelmében rettenetes veszedelmeket rejt magában a Monarchia népeire, mert minden egyes pontja szinte teljesíthetetlennek látszó követelés Szerbia részére. Az ultimátum 48 órás határidőhöz van kötve vagyis Szerbia kormánya szombat este hat óráig, ha nem ad kielégítő választ a jegyzékre, akkor a Monarchia külügyi kormánya a legvégső eszközökhöz fog nyúlni, hogy Szerbiát az elégtétel megadására kényszerítse."

9 Részletesen felosorolja az ultimátum követeléseit, majd élesen elítéli: „Ezek a követelések mind olyan súlyos természetűek, hogy az osztrák-magyar diplomácia már eleve is tudja, hogy a szerb kormány nem teljesítheti azokat. És éppen itt látszik ki nyíltan, hogy az osztrák-magyar diplomácia komolyan és mindenáron háborút akar felidézni. Mindenáron bele akarja vinni a Monarchia népeit egy olyan rettenetes helyzetbe, amilyenben még alig volt része. Az osztrák-magyar diplomácia ezen végzetes lépése, annyira a háború szakadékába sodort tehát bennünket, hogy lehet, mire ezek a sorok az olvasó elé jutnak, akkorra ott lenn a szerb boszniai határon már osztrák-magyar-szerb katonák fogják egymást gyilkolni, osztrák-magyar és szerb proletárok vére fog folyni azért, mert az osztrák-magyar abszolutizmus elnyomó politikájával csinált nagy szerb propagandát Boszniában, és most Szerbián akarja megtorolni a saját bűnét, gonoszságát... a proletárságnak nincs szüksége (a háborúra), a proletárság nem akarja egy csepp vérét sem hullatni Boszniáért."

10 Tiltakozik a cikk, minden háború ellen, és az 1912-es bázeli kongresszus háborúellenes hangját szólaltatja meg: „És a proletárság ezért eleve is tiltakozik minden háborúskodás ellen; tiltakozik a saját véremegcsapolása ellen, tiltakozik minden háborús kaland ellen, ennek az eszeveszett nagyhatalmi hóbortnak kielégítéséért. Tiltakozunk az ellen, hogy a nagyhatalmi hóbort politikájáért.. . sok erőnknek vére áztassa Bosznia földjét, és mindnyájunk gazdasági élete zúduljon a legrettenetesebb gazdasági pusztulás szakadékába."

11