Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A PÉCSI MUNKÁSOSZTÁLY

Höfler bőrgyár munkásai (1900) munkarend ugyanis egy 1869-ben készített „megállapodás" részletesen kidolgozott, továbbfejlesztett változata. Valamennyi pécsi faipari üzemre kötelezően előírta, hogy ha a munkás 14 napon belül munkakönyvet nem produkál a megfelelő hatóságoknál, azonnal elbocsátják. Igen fontos részei e munkarendnek azok, amelyek a munkásság üzemen belüli hierarchiáját mutatják. E szerint a pécsi „gépi faipari üzemekben" a következő kategóriák vannak: a) munkavezetők, vagy előmunkások, b) kézművesek, azaz esztergályos-, asztalos- stb. mester, c) gép- és kazánkezelő személyzet, d) gép-munkások (betanított munkások), e) napszámosok. Pécsi faipari üzemekben a munkaidő egységesen 12 V2 óra 1869-ben, és ez maradt az 1889. évben is. Reggel félhéttől este hétig tart, egyórás étkezési szünettel. Az esti 6-7-ig tartó időközben karbantartásra köteles minden munkás, de ha sürgős munka van, ezt is termelésre kell fordítani, ám ezért külön bért nem fizetnek. A havifizetéses kazánkezelők a tisztításért ugyancsak nem kapnak bért. Az éjszakai műszakot mindenki végezni köteles, akit erre beosztanak. A nappali műszakbér másfél- vagy kétszerese fizetendő érte. Szükség esetén minden kötelezettség nélkül vasárnap és ünnepnapon is előírják a munkát, amely hét órától délután négyig tarthat, és az étkezési szünetet ilyenkor másfél órában adják ki. A munkaidő betartását a gyári fegyelem legfontosabb részének tekintik. Ismételt késés esetén azonnali elbocsátás járt, hasonlóképpen a munka korábbi abbahagyásáért. A munkabérként napidíjat vagy havi díjat állapítottak meg, továbbá a darabbérben dolgozót a tulajdonos dotálta a munkavezető által javasolt módon. Ha a gyár érdeke megkívánta, bármilyen munkaterületre átvezényelhető a munkás még akkor is, ha azon a területen kevesebb díjazásban részesül. Ha ,, . . . a munkarend ezen pontja ellen ellenszegül ... az ipartörvény 94. §-a alapján rögtön elbocsátják és napidíjának csupán háromnegyedrészét kell kifizetni." Ha tudatlanságból, szakismeret hiányából vagy hiányosságából hibát követett el a munkás, és az üzemnek ebből kára származott, akkor ezt úgy tekintették, mint szándékos vétséget, és ezért büntetést és kártérítést kellett fizetnie.