Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
AGRÁRSZOCIALIZMUS BARANYÁBAN 1890—1914
Az eseményekhez legközelebb álló népszámlálás az 1900. évi. A lakosságot anyanyelve szerint megszámolta, így pontosnak tekinthető a községi bontásban szereplő adatok alapján az a strukturális kép, amely révén erősen bizonyítható, a mozgalom tömegbázisának soknemzetiségű: horvát (sokac), magyar, német, szerb összetétele. A szerbek adatait pontosítottuk a levéltári forrásokkal. Huszonhat Dél- és Kelet-Baranyában (az egykori baranyavári, mohácsi és siklósi járásban) fekvő vegyes nemzetiségű falu népét hozta mozgásba az 1898 januárjában Darázson kirobbant zendülés. Ha alaposan szemügyre vesszük statisztikai összeállításunkat, ezen falvak többségében horvátok (Baranyaváron, Darázson, Dályokon, Drávaszentmártonban, Hercegmárokon, Izsépen, Lőcsön, Kásádon, Petárdán, Torjáncon) éltek. Le kell szögezni, hogy a különböző nemzetiségek között az ellentétek legkisebb jelét sem találtuk forrásainkban. Az összefogásnak és szolidaritásnak a jelei annál inkább láthatók. Darázs, amely végig az ellenállás fő központja volt. 33,8%-ban magyar volt, akik ugyanúgy részt vettek minden megmozdulásban, mint Baranyakisfalud népe, amelynek 50,4%-a német volt, 42,3%-a pedig szerb,. Ha a falvak nemzetiségi struktúráját és a mozgalom helyi vezetőit, végül a szocialista és demokratikus eszmék közvetítőit, az agitátorokat vizsgáljuk, döntő részük a horvát (sokac) és magyar lakosság közül kerültek ki. Hiába keresnénk nemzetiségi vonásokat a mozgalomban. Ilyeneket nem dokumentáltak. Az agrárszocialista mozgalom demokratikus és szocialista jellegű programjában, különböző nyelven (magyarul, sokacul, németül) csak szociális követeléseket fogalmaztak meg. A mozgalom gyakorlata, ideológiai jelenségei a nemzetiségi és magyar szegényparasztság és agrárproletárság általános és baranyai vágyait, törekvéseit bizonyítják. A falvak összefogása, a nemzetiségre való tekintet nélkül kialakult kapcsolatok erősödése bizonyítja, hogy a dualizmus e válságos időszakában is inkább az összefogás, a közös küzdelemnek voltak még meg itt is a feltételei. Fontos a statisztikára pillantani, s megjegyezni a helységek nemzetiségi összetételét annak az összefüggésnek az ismeretéhez, hogy tudjuk, mely falvak voltak „a szocialista tanok közvetítői", kik álltak kapcsolatban a Bácskában folyó agrárszocialista mozgalmakkal, kik a zágrábi szociáldemokrata központtal, kik az eszéki szociáldemokratákkal, pécsi pártvezetőséggel és a budapesti szociáldemokrata központokkal, az újjászervezett vagy a független szociáldemokrata szervezőkkel. A fő közvetítők: Vörösmart, Kiskőszeg, Dályok, Darázs magyar és horvát szocialistái. Bácskával - ahonnan a mozgalom az „ideológiai utánpótlását" kapta - a vörösmarti szociáldemokrata szervezet tartotta a napi kapcsolatot, amelynek tagjai elsősorban magyarok, s németek voltak. összefoglalóan megállapítható, hogy az agrármozgalom a báni hegyek lábánál fekvő sokac-magyar vegyes nemzetiségű falvakban volt a legerősebb. A tiszta magyar falvakban, mint Sepse, Laskó, Kopács, Csúza, Daróc, bár létrejöttek szervezetek, s az elégedetlenség nagy feszültséget okozott, a mozgalom tömegmegmozdulásaiban nem szerepeltek. A korábban egy-két vonással megrajzolt gazdasági csapások nem okoztak e falvakban olyan elkeseredést, mint a Karasica és a Dráva ártéri területén fekvőknél.
