Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

AGRÁRSZOCIALIZMUS BARANYÁBAN 1890—1914

A világháború előtti években e harcokból megmaradt az uralkodó osztály félelme. Amikor eljött a május és konstatálták, hogy a szerződéseket nagyrészt még nem kötötték meg, felrémlett egy nagy aratósztrájk veszélye. Természetesen ehhez az alaphangot, azután a színeket, a polgári sajtó adta meg, amely igyekezett az egész lakosság hangulatát és érzelmeit továbbra is felcsigázni a „földosztó cucilisták" ellen, akik ekkor már valójában alig voltak.

137 Az aratómozgalmak és egyáltalán a baranyai földmunkásság mozgalmainak lanyhulása 1907-1908-ban az országos fejlődésnek megfelelően alakult. Elsősorban a földmunkásság sorai gyengültek meg a napról napra erősödő kivándorlások miatt. Ez a helyzet valamennyi hatóságot vizsgálatra kényszerítette.

138 A sásdi járás főszolgabírája fogalmazta meg a kivándorlás leglényegesebb okát, utalva arra, hogy „akik birtokot hagynának maguk után, nem találhatók a listán, csak cselédek és földmunkások . . .". A pécsváradi járásból évente 100 cseléd vagy napszámos megy Németországba, hogy ottani magasabb fizetésüket hazaküldve adósságaikat kifizessék vagy kis földet vásárolhassanak itthon. Horváth István főbíró jelentése tanulmány lehetne a századfordulót követő kivándorlás okairól.

1

''

9 Nyugaton 7 korona, itthon 1 korona a napszám, kint húst ehet, itthon krumplit. Ha az uradalomtól földet vállalt, pl. egy helesfai napszámos, az első évben a fa irtásáért stb. az egész termést megtarthatta, a második évben az uradalom Wát kapta, a harmadik évtől már fele az uradalomé volt az egész termésnek. 1907-re ez is alaposan megváltozott. Az első évben már 50-50%-os a terméselosztás, a második évben 2

/

3 rész az uradalomé, harmadik évben - ha az uradalom egyáltalán meghagyja, nagyon ritkán - 50%-os az osztás aránya, de holdanként köteles 10-18 napot szolgálni vagy 10-18 koronát fizetni. Csak akkor akadályozható meg a kivándorlás, ha az állam megvenné pl. a Zehi pusztát, felparcellázná és köteleznék egyik részét lennel bevetni, s lengyárat alapítani. Így a földön gazdálkodhatnának és télen lenne napszámra lehetőség a kendergyárban. Valamennyi terület vezetője a földéhségben, a téli munkaalkalom hiányában, az alacsony bérekben jelölte meg a kivándorlás okait. A földmunkásság 60%-a kivándorolt 1910-re vagy két-három évre „vendégmunkásként" hihetetlen energiával dolgozott a különböző fejlett nyugati országokban s a hazaküldött pénzből földet igyekezett vásárolni. A mozgalom hazai fő bázisa szinte elenyészett. Ehhez kell számítani 1907-től mind nagyobb számú katonai behívásokat, amelyek Baranya, Somogy esetében igen jelentősek voltak. Bosznia okkupációja és az 1912. évi balkáni háborúk idején több ezer cseléd és földmunkás került a hadsereg kötelékébe.

140 Továbbra is tartott a szlavóniai területekre a kivándorlás, ahol igen olcsó áron jutottak 10-25-30 holdnyi területhez. Az 1910. évi rendőrkapitányi jelentés, majd az MSZDP pécsi szervezetének az 1909. évi munkásmozgalmát értékelő közgyűlése egyetlen szóval sem emlékezett meg a földmunkásságról, a cselédségről. A párt évi közgyűlésén Szicher József pedig „ajánlotta a vezetőségnek a földmunkások szervezését. . . Ezzel a megjegyzéssel ki is merült a földmunkássággal való foglalkozás. Azonban semmilyen válasz nem érkezett a zárószót készítő Szabó József párttitkár részéről . . ." 1910. március 28-án a pécsi pártszervezet egyik vezetője, Hajdú Gyula az országos pártkongresszuson követelte újra a szociáldemokrata agrárprogram kidolgozását, részletesen bemutatva, hogyan halogatja az országos vezetés a kérdés napirendre tűzését. Hajdú kijelentette azt is, hogy program és taktika nélkül nem lehet földmunkásmozgalmat csinálni. A szakszervezeti politikát bírálva a falusi szociáldemokrata pártszervezetek kiépítésének elsődlegessége mellett foglalt állást. Egy országos pártkonferencia megszervezését követelte, ahol a párt agrárprogramját, az agrárszocializmust, a „Ki a falvakba" jelszó pontos tartalmi és