Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A PÉCSI MUNKÁSOSZTÁLY

biztosított részükre, s hagyományos, speciális, jó hírű és a nemzetközi piacon is elfogadott árukat gyártottak. Szakmunkásállományuk 1860-1880 között osztrák, cseh, morva, nem ritkán más nyugati fejlett országból érkezett. A felsoroltak a hatvanas évektől működtek. A gyárakban kialakult egy bizonyos „munkásdinasztikus" szisztéma. A gyáros sem volt ellene. A sörmester- (ászok mester-) dinasztiák évtizedeken át ismertek. A bőriparban a tönkrement pécsi tímárok, a gyárakba szegődött tímárfamíliák kerülnek előmunkás pozícióba. A gépesítés, a munka differenciálódása üzemen belül, a gyárakban, nem tépi gyorsan szét ezeket a hagyományos kapcsolatokat. Sajátos módon, ezekre az üzemekre az erősen élő patriarchális kapcsolatok jellemzőek, amelyeket csak igen későn, a monopolkapitalisztikus fejlődés idején szakított szét a részvénytársasági formáció.

38 A kisiparban, ahol egy-egy kisüzemben 5-20 munkást foglalkoztattak, ez a viszony szintén gyengülő tendenciát mutat, de még igen hosszú ideig összehasonlíthatatlanul erősebben tovább élt. 1900-ban a városban az ipari munkásságnak mindössze 29%-a dolgozott olyan nagyságrendű üzemben, ahol a munkáslétszám 20 fölött volt, 1910-ben már 41%-a. A közepes nagyságrendű üzemek 116%-kal növelték munkásállományukat 19001910 között. A kisüzemekben (20 fő alatt) mindössze 25%-kal nőtt a munkásság létszáma. Pécs valamennyi jelentősebb üzemére vonatkozóan a kereskedelmi kamarai és iparfelügyelői jelentések beszámolnak a szakmunkásság és a betanított munkásság arányairól. A sörgyár, a Hamerli gépgyár, a Zsolnay kerámiagyár példái azt mutatják, hogy 1882-1899 között mintegy 14%-kal csökkent a szakmunkások aránya a betanított munkásokhoz viszonyítva. Schrolí-aknai bányászok és bányatisztek (1897) 3r