Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
A PÉCSI MUNKÁSOSZTÁLY
A technika minden iparágban, hasonló változásokat vont maga után. Az árukereslet növekedése a termelés növelését igényelte. Lehetővé vált a tőkés számára, hogy új gépek beállítása esetén is a szakmunkások helyett olcsóbb, betanított munkásokat alkalmazzon. A századfordulót követően a gyárakban a munkásosztály legaktívabb rétege a betanított munkás lett. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a fentebb említett üzemekben még évtizedekig a különleges ismeretekkel rendelkező szakmunkásokra is szükség volt. A dekonjunktúráknál éppen ezért kerül ki a gyárakból először „a betanított-gépmunkás", és ha bérredukcióval is, de a szakmailag magasabb nívón lévőt megtartják. A mezőgazdaság tőkés fejlődése hatalmas tömegeket szorít újra és újra a városokba, amelyek olcsó, gyorsan betanítható munkaerőt jelentenek a tőkés vállalkozó számára. A betanított munkásállomány a bánya-, az építő-, a vas- és fém-, a kerámiaiparban, valamint a faiparban jelentős maradt Pécsett egészen az első világháborúig. Nem véletlen, hogy a századfordulót követően a szocialista szakszervezetekbe tömörülés ezekben az ágazatokban dolgozó munkásállománynál volt a legjelentősebb. 1906-ban 879 tagot számlált a bányász szakszervezet. A MÉMOSZ helyi csoportja 520, a vas- és fémmunkásoké 375 főt, a kerámiaiparban 210 főt, a famunkások 173 főt mutattak ki. 39 d) A pécsi munkásság területi elhelyezkedése Az ipari munkásság területi elhelyezkedését vizsgálva az előbbi időhatáron belül (1867-1914) azt tapasztaljuk, hogy két ipari terület alakult ki. A városban az ipari üzemek zöme az ún. Siklósi külváros, valamint Budai külváros térségében működött. A városi üzemek munkássága az üzemekhez közel telepedett meg. Nem a kapitalizmus teremti meg ezt az ipari területet. Évszázadokon át élte itt a kisipar a maga életét, majd adta át a ï8. század végén helyét a manufaktúrának, s azok pusztulása után a tőkésüzemek működtek tovább. Jelentős munkásállományt a tőkés maga is telepített üzemi házakba. Zsolnay tudatosan törekedett is erre, 40 nem a munkások nyomorától indítva, csupán telekvásárlásaival kapcsolatos akció befejezéseképpen. Erreth A. bőrgyára a bőripari szakmunkásokat, a bőripar e hagyományokban gazdag területéről nyerte. A vas- és fémipari üzemek munkásállománya is e területen élt. A bányamunkásság Erzsébet-telep, Pécsbányatelep, Borbála-telep, Kassziántelep viszonylag zárt településeiben (pl. pécsbányatelepi colonia), valamint Lámpásvölgy szétszórt házaiban élt. A vasipari munkásság területi elhelyezkedésének vizsgálata 1903-1922 között azt mutatja, hogy 1721 szakmunkás, illetve segédmunkás lépett be, illetve hagyta el a Hamerli gyárat. Lakáscímük összevetéséből kialakult az a terület, ahol a munkások éltek, a munkások nagy része a Budai külvárosban élt. 41 Nem érdektelen egy pontosabb kép erről a helyzetről:
