Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A PÉCSI MUNKÁSOSZTÁLY

Romeisz Gy. fémárugyára tustól szeptemberig munkát. Ami a műveltségüket illeti, a pécsi munkásosztály legalsóbb rétegéhez tartoztak: a 441 munkavállaló közül írni, olvasni tudott 198 fő, tehát 44,8% analfabéta volt. 1902-re a végrehajtott iparfelügyelői vizsgálat rendkívüli változásokat mutat. A kis téglaégetők közül egyik sem működött, a DGT és a Deutsch téglagyárakban Hoffmann-féle körkemencékben égettek, az anyagkeverés teljesen gépesített. Négy anyaghordó csille, amely lóvontatású, 580 méter keskeny nyomtávú sínen szállított. A munkásság legnagyobb létszáma 112 fő, ez 87%-a a pécsi munkásságnak, valamennyi ír, olvas, s nagy részük szervezett munkás. Az építőipar segédmunkásállománya 1880-ig a téglagyári munkásállományhoz hasonlóan, igen alacsony kulturális nívón álló, kétlaki típus. A századfordulót megelőző másfél évtizedben lezajlott egy igen fontos átalakulás soraikban is. Az építőiparban jelentős koncentráció ment végbe Pécsett. Hat-hét nagyobb vállalkozás alakult, amely állandó nagy megrendeléseket kapott. Építkezésein nem ritkán 2-300 munkásra volt szüksége tartósan, éveken át. Legjelentősebbek: a pécsi Székesegyház átépítése, a pécsi hadapródiskola, az árvaház, Ferenc József laktanya, később, 1907-ben az új városháza stb. építése olyan módon hatottak, hogy üzemszerű működésükkel nagyüzemi típusú építőipari munkásállományt alakítottak ki, amelyben erős szakmai differenciálódás látható. Figyelemre méltó volt azonban, hogy a gé-