Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

őri felügyelet feloldását, a szervezkedés és akciók szabadságát, engedélyezte a földmunkás szövetséget. Garami a pártvezetés nevében felajánlotta a kormány támogatását az általános titkos választójog bevezetése fejében. A kormánnyal folytatott hivatalos tárgyalásokat követően, a pártvezetőség szinte ultimátumot küldve, felhívással fordult a koalícióhoz, hogy az általános választójog bevezetésének programjával alakítson kormányt, ellenkező esetben a párt felhasznál minden lehető fegyvert annak kivívására. Ezzel egyidőben hatalmas, országos méretű választójogi kampányt indított el. A Kristóffy-Garami paktum következtében a kormány helyzete megjavult. A legkülönbözőbb szempontú szerzők megítélésében, amely a Kristóffy-Garami megegyezés körül kialakult, hangsúlyozni kívánjuk; a vidéki mozgalmak azt támasztják alá, hogy a helyi pártvezetőség teljesen tisztában volt azzal, hogy a koalíció, a kisebbségben lévő demokratikus és ténylegesen liberális elemeitől eltekintve, egyáltalán nem kívánta az altalános választójogot olyan mértékben kiterjeszteni, amely a munkásosztálynak megfelelt volna. A koalíció különböző csoportjainak, elsősorban a volt Függetlenségi Párt képviselőinek népgyűléseken kifejtett nézetei a pécsi pártvezetőség számára erről nem hagytak kétséget. Nyilvánvaló és természetes, hogy ezek után Pécs is híven követte az országos pártvezetés vonalát. Szabó József párttitkár, rá jellemző éleslátással és határozottsággal fejtette ki egy népgyűlésen: . . . ha arra kényszerülünk az általános egyenlő és titkos választójog kivívása során, hogy a bécsi praktika küldte darabonttal kell együttműködni, bevalljuk, erre is 'készeknek kell lennünk, mégha szívesebben léptünk is volna azokkal, akik Bécs ellen vannak. A szociáldemokráciának arra kell menni, ahol megnyerheti az általános választójogot, hogy azután teljes erejével beleszólhasson mindazokba az ügyekbe, amelyeket most nélküle intéznek a magukat függetlenséginek, alkotmányosnak, demokratának nevezők, akik azonban egy soron egyformán énekelnek, s ha kell mint mindig, a nép ellen bármikor készek összefogni még az ördöggel is. . . Mit veszíthet a nép? Semmit! Mit nyerhet? Az általános titkos, egyenlő választójogot, de legalábbis ennek a jognak kiterjesztését olyan mértékben, amely után már előnyösebb lehetőség kínálkozik a teljes győzelemre . . Z'

85 Érzelmileg érthető a pécsi vezetőség nyilatkozata, amely az eddigi küzdelmek eredménytelenségéből táplálkozott. Azonban, ha arra gondolunk, hogy a kormányzat részéről ezek mindenképpen még csak halvány ígéretnek számíthattak, úgy ez a gondolkodás nem megalapozott, esetleg keményebben fogalmazva kissé felelőtlen. Hisz ígérethez kötött párttaktika ez ebben a formában. Igaz nem sokat vethetünk a pécsi vezetőség szemére sem, hisz az ország legkiválóbb tudósai, írói és költői, politikusai és gondolkodói ugyanekkor még messzebb mentek a darabont kormány ígérte reformpolitika támogatásában. Az MSZDP a második darabont kormány idején is kitartott a választójogi harcban fő taktikai elképzelései mellett, de újra felajánlotta a koalíciónak is a támogatást, ha hajlandónak mutatkoznak a választói reform keresztülvitelére. 1906 tavaszán a koalíció a hosszú kormányzati és politikai válság küzdelmei után hatalomra jutott. A munkásmozgalom országosan is még felfelé ívelő szakaszában volt. Hamarosan kiderült, hogy az uralomra jutott pártszövetség nem vállalja saját programját sem. így a „nemzeti programot" is szelídítve képviselte. Az általános választójogot halogatva, elmosva, másodlagosan képviselte, kiábrándítva azokat, akik hittek benne és támogatták, elsősorban természetesen a demokratákat, értelmiségi csoportokat. Az MSZDP központi vezetősége június 3-án az országos párt-