Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS KORA BARANYÁBAN Kiss Attila - A népvándorlás kora Baranyában

lezhetjük fel, hogy Dunántúl megszállásának egyik fő útvonala a dunamenti limes út lehetett. Kik is voltak ezek az avarok, akik egy esztendő alatt új világot hoztak létre Kárpát-medencében? A történeti kutatás véleménye megoszlik eredetükre vonatkozóan. Az egyik vélemény szerint a Belső-ázsiai zsuan-zsuan birodalom népei voltak, akiket a zsuan birodalmat megbuktató türkök űztek el nyugat felé. A másik vélemény szerint a közép-ázsiai heftalita birodalom menekültjei voltak. A történeti forrásokban szereplő népek és a KeletEurópában megjelenő új népesség közötti azonosságot jelenleg az írott források alapján még nem lehet igazolni. Ennek a célnak a régészeti kutatás módszerei talán jobban megfelelnének, de a kérdést még sajnos ezek sem döntik el. A kora-avarkori régészeti anyag: kardok, tőrök, a tegez és az íjtegez formák, az övek szerkezete, a sírokból származó arany és ezüst serlegek megegyeznek a közép-ázsiai VI-VII. századi kelet-turkesztáni Kocso, az üzbekisztáni Pjendzsikent és a türkmenisztáni Balalik-Tepe freskóin levő tárgyak alakjával, viszont a kora-avarkori kengyelek, zabiák, kézzel formált edények, ezüst korsók és temetkezési szokások a dél-szibériai, Altáj hegység vidéki, és mongóliai tárgyformákkal is egybevágnak, ill. az ottani temetkezési szokásokkal is megegyeznek. Összegezve az elmondottakat: a kora-avarkori új. Kárpát-medencei népességre vonatkozóan mind a régészeti, mind a történeti adatok kettős eredetre utalnak. Az avarok neve sem egyértelmű, mert a források szerint magukat avaroknak nevezik, de hun néven is számon tartották őket. Nevüket valószínűleg varkunnak mondták, e formában az avar és hun nép-név is szerepel, összetételében talán a fentebb jelzett kettős eredet emlékeként. Ez a név nyelvi továbbfejlődése a magyar nyelvben a várkony volt (vö. Zengő-, és Tiszavárkony !) Az avar honfoglalást követő évtizedek történetét ugyanaz a nagyvonalú, nagyhatalmi politikai szemlélet jellemzi, mint az avar honfoglalás menetét. Kelet-Európában való megjelenésükkor menekülők voltak, akikről a türk kagán, mint menekülő szolgáiról beszélt. E menekülők - nyomukban az előre törő türkökkel - két oldalról kísérelték meg megkerülni Kámát-medencét és „elszakadni" üldözőik elől. A Duna vonalánál a bizánci erődök alkotta limesbe, az Elbánál az előre törő frankokba ütköztek, s ez a „csapdába esett" nép Kárpát-medencében azzal kezdte életét, hogy nem a honfoglalással bajlódott, hanem a még meg sem szerzett területen megkísérelték a terület déli kapujának - a bizánci határvárosnak - Sirmiumnak bevételét és ezzel a terület dél felé való biztosítását. Ez a kezdet sok mindent meghatározott. Az 567-es sikertelen ostromot 568 elején Bizánccal kötött fegyverszünet követte, de az ezután jövő 15 esztendőben majd minden két-három évben folyt a háború a két fél között. A bizánci birodalom védekezett, de erőinek javarészét a perzsa front kötötte le. Az avarokat irányító Baján kagán jó politikusként a birodalom keleti válságos helyzetét használta ki, ezeknek megfelelően vezette háborúit, és kötötte rövid-lejáratú fegyverszüneteit a megfelelő mennyiségű évi (legkevesebb 60