Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

II. GEOMORFOLÓGIAI KÖRZETEK (Lovász György)

A területet részben a plató-jelleg uralja, amelynek D-i előterében mezozoós szintek, illetve rögök települnek. Bár a terület uralkodó kőzete karbonátos, a kedvezőtlen település és az összletet gyakran tagoló agyagos, palás, márgás rétegek megakadályozták jelentősebb karszt kialakulását. Gátló tényezőként kell értelmezni a különben relatíve magasra kiemelt térség kicsiny kiterjedését is. Fejlődéstörténeti és mai domborzati megjelenés alapján három további morfológiai mikro-alkörzetre osztható. — Az első, a legnagyobb kiterjedésű a legmagasabb, a hegység főtömbjét alkotó plató felszín, amelyet E—D-i irányú törések szabdalnak. Felszínét vastag lösz fedi. — A hegység lényegesen kisebb Ny-i részét a Csarnóta község térségében kialakult kereszttöréstől jelölhetjük. Ezt a térséget tulajdonképpen két szerkezeti rög képvisali, amelynek nincs platója. Lényegesen alacsonyabbak, mint a hegység főtömbje, és csaknem teljes egészében a pleisztocén löszbe vannak ágyazva. Inkább dombvidék, mint hegység benyomását keltik. — A harmadik egységet a hegység D-i pereméhez illeszkedő, illetve D-i előterében elhelyezkedő kisebb-nagyobb mészkőszirtek képviselik. Ide tartozik, mint legnagyobb, a Harsányi-hegy. Ezt követően a siklósi Várhegy, a Nagytótfalu határában fekvő mészkőszirt, valamint a kistapolcai és beremendi kréta mészkőből épült rögök. A Harsányi-hegy kivételével ezek a kicsiny szirtek genetikusan tulajdonképpen a Villányi-hegység lépcsőzetes süllyedő, de ma még a felszínen lévő maradványaiként értelmezhetők. A három alkörzet elkülönítése — amint az eddig vázoltakból is kitűnik — morfológiai fejlődésük és mai megjelenésük alapján indokolt. Domborzat és mélyszerkezet kapcsolata Korábban említettük, hogy a Villányi-hegység geológiai horsztként értelmezhető. A mélyszerkezettel való kapcsolat elemzésekor meg kell említeni, hogy a hegység egy azonos csapású, de lényegesen nagyobb, mezozoós rétegekkel vastagon fedett alaphegység! hátnak felszínen található darabja. Ezt az egységet két ponton intenzív É—D-i irányú törés érte. Ez a két törés azonos a középső-mecseki süllyedékben megismert rendszerrel. Tulajdonképpen a Villányi-hegység ezek mentén különül el a mélyszerkezeti háttól és emelkedik a felszínre (Karasica-völgy és Csarnótai-törés). Ennek a két, E—D-i irányú rendszernek további szerkezeti jelentősége is van. A legújabb geofizikai kutatások szerint (Szénási Gy. 1964) ezek mentén fejeződnek be a már említett pikkelyek. A mélyszerkezet felszíni vetületét kell látnunk a Villányi-hegység főtömbjének morfológiai jelentőségű É—D-i irányú töréseiben is. Ezek a pleisztocén elején keletkeztek, mert az ópleisztocén felszíneket mintegy 40—50 m-re elvetették. A hegység E-i előterében levő dombvidék völgyeiben tovább folytatódnak. Ezek az egymással párhuzamos rendszerek jellemzik a középső-mecseki nagyszerkezeti süllyedek D-i folytatását a Mecsek—Villányi-hg. közötti dombvidéken. Végeredményben tehát megállapítható, hogy ez a rendkívül kicsiny mezozoós kőzetű felszín igen sok és jelentős kapcsolatot mutat a mélyszerkezeti viszonyokkal.