Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

IV. VÍZFÖLDRAJZ (Lovász György)

A talajvízből nyerbető vízmennyiség, azaz az vízadó képesség kérdésében csak a megye néhány jellemző területéről vannak kutatási eredmények. Számottevő fajlagos vízhozam (l/p m) csak a két nagy folyó árterületén, illetve közvetlen közelében van (Major P. 1963). Vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy a Duna-ártéren lényegesen nagyobb a fajlagos vízadó képesség mint a Dráva-ártéren (35. ábra). A Drávához tartozó területeken maximum 500 l/p m várható, szemben a Dunáéval, ahol 500—2000 l/p m közötti hozamok mérhetők. Ez a jelentős különbség végeredményben a két folyó árterének fejlődéstörténetével függ össze. Mint a geomorfológiai tanulmányokból ismert, a Dráva csak az újpleisztocénban terelődött a szerkezeti mozgások hatására E-ra a mai nyomvonalára. Itt az újpleisztocén—óholocén feltöltődés ennek következtében lényegesen vékonyabb mint a Duna mentén. Mohács térségében, mint szintén ismert, jelentős újpleisztocén—óholocén medence, van amit 60—80 m vastagságban csaknem kizárólag kavicsos, homokos üledékek töltenek ki. Ennek a folyónak fejlettebb holtágai voltak, és így a meder és környezete közötti talajvízáramlás összeköttetés sokkal intenzívebb mint a Drávánál. A mellékelt ábra azt is igazolja, hogy a szeremlei Duna-ág közelében, amelyet a szabályozás kapcsán semlegesítettek — lényegesen nagyobb a vízadó képesség, mint a mai főág mentén. Ez is a geológiai felépítéssel van összefüggésben. Ezekkel a hidrológiai módszerekkel is kitűnően lehet igazolni, hogy a Duna Mohácsi ága fejlődéstörténeti szempontból lényegesen fiatalabb mint a szabályozáskor semlegesített r X I \ I \ 35. ábra: A talajvíz fajlagos hozama (l/p/m) DK-Dunántúlon (Major P. 1963)