Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)
IV. VÍZFÖLDRAJZ (Lovász György)
A Duna Baja—Mohács szakaszán D-felé haladva fokozatosan csökkenti medereróziós tevékenységét. Ennek következtében a 80 évi átlagok tükrében Baján a medersüllyedés 1,4 cm/év, Mohács térségében pedig 1,3 cm/év értékkel jellemezhető. A Dráva medereróziós tevékenységében lényegében ugyanezek a törvényszerűségek rajzolódnak ki, természetesen eltérő matematikai paraméterek tükrében. Barcsnál a medermélyülés 1,83 cm/év, Dolnij Miholjácnál már csak 0,26 cm/év. Eszéknél a torkolat előtt 19 km-rel ismét megnövekszik, és 1,24 cm/év-vel jellemezhető. Ezekben az értékváltozásokban tükröződik a szerkezeti-morfológiai jelleg és a jelenkori (ármentesítés előtti) akkumulációs tevékenység. A nagy értékcsökkenés azzal magyarázható, hogy a Dráva Dolnij Miholjác térségében egy ma is süllyedő, hatalmas medencébe ér. Ennek ama is ható természeti folyamatnak hidrológiai hatását az emberi szabályozás sem tudta megszüntetni. Ugyanakkor viszont a Duna a Dráva torkolati térségében feltehetően intenzívebben mélyíti medrét, mint tenné ezt a Dráva a Duna hatása nélkül. Mohácsnál ugyanis 1,32 cm-rel jellemezhető az évenkénti átlagos medermélyülés. A Dunának fent említett medereróziós tevékenysége miatt a Dráva torkolati szakasza is automatikusan mélyülni kényszerül, aminek következtében a Dolnij Miholjácnál mért meghatározható 0,26 cm/év Eszéknél 1,24 cm/év-re, azaz majdnem a Dunával azonos értékre emelkedik. /V. 1. 5. A felszíni vizek járása Miután a megye vízhálózata csaknem kizárólag a vizsgált térségre terjeszkedő vízgyűjtőterület ű kisvizekre és hatalmas térségre fekvő nagyvizekre tagolható, ennek megfelelően a felszíni vizek járása is két genetikus típusba sorolható. A kisvízfolyások vízjárása a megye és tágabb környezetében kialakult természeti környezeti adottságok hidrológiai hatását hordozza magán. Ebbe a kategóriába soroljuk a Gyöngyös-, az Almás-, a Bükkösdi-patakokat, valamint a Karasicát és a Baranya-csatornát. A vízfolyásoknak 1961—1970-re vonatkoztatott átlagos vízjárását a XXX. táblázat mutatja. A domborzati és klíma jellemzők minőségi különbséget nem mutatnak az egyes kisvízgyűjtőkben. Mindegyikre a dombvidéki, illetve attól lényegesen nem különböző lejtőszögű hegyvidéki felszín jellemző, a csapadék pedig lényegében 700—750 mm között ingadozik (Kakas J. szerk. 1967). Amint a hivatkozott táblázat m :i /s és fajlagos lefolyás értékei mutatják, évi vízjárásuk közel azonos. A feldolgozott kisvízgyűjtők vízjárásában csaknem azonosnak mondható a februári maximum kialakulása. Ez ugyanis, a Baranya-csatorna vízgyűjtőjét kivéve, minden vízgyűjtőben februárra esik, jelezvén, hogy jelentős szerepe van az ebben a térségben a sokévi átlag szerint februárban befejeződő hóolvadásnak (Kéri M. 1952). A Baranya-csatornában kialakuló márciusi maximum okára pillanatnyilag nem adható válasz. Az összehasonlításban nehézséget okoz az időbeli inhomogenitás. A Baranyacsatorna átlagai 1935—1958-ra (Puskás T. szerk. 1961), a többieké pedig az említett 1961—1970 időszakra vonatkozik (a Déldunántúli VÍZIG adatai). Újabb közös vonása a feldolgozott vízgyűjtőnek, hogy májusban mindenütt kialakul az év ún. másodlagos minimuma. Ez a helyzet nyilvánvalóan mutatja, hogy a területen lehullott és az év elejétől mindig növekvő mennyiségű április—májusi csapadék nem képes a február—márciusi hóolvadás hidrológiai hatásával felvenni a versenyt.
