Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

tatófúrási tevékenység tárta fel (VADÁSZ E. 1935, WEIN GY. 1952c, HÁMOR G. 1964a, 1970, NÉMEDI Z.-KOVÁCS E.-FÖLDI M. 1962, FÖLDI M. 1966). A hidasi barnaszénmedence limnikus—paralikus kifejlődésű rétegsorának vastag­sága 30—45 m közt váltakozik és összesen 42 barnaszén-réteget különböztettek meg a hidasi lejtősakna kihajtásánál (WEIN GY. 1952b), amelyek közül legfeljebb hét telepet fejtettek. Ezek közül a négyes számú, amelyben jól megfigyelhető vékony (néhány cm vastag) fehér dacit kristálytufa réteg települt, volt a legvastagabb (3 — 8m) és legkevesebb meddő-kőzetbetelepülést tartalmazó telep. A barnaszén (lignit) fás­földes, lágy megjelenésű, gyakoriak benne a barna, eredeti szerkezetű fatörzstöre­dékek. Levegőre kerülve víztartalmát gyorsan vesztve megrepedezik, szétesik. Fűtő­értéke 1750—2100 kcal/kg, hamutartalma 17—19%, nedvességtartalma 43 — 33%, kéntartalma 2—3%, illótartalma 25—30%. Meddő-közbetelepülések: bentonitos duzzadó agyagféleségek, amelyek a vágatok kihajtásánál érintkezve a nedves bánya­levegővel, duzzadnak és a vágatokat ,,összenövesztik", diatómás, hidrobiás mész­iszap, sávos-, puha agyagmárga lencsés kifejlődésű, barna színű diatoma-pala, ame­lyet rövid ideig építkezési célokra fejtettek, de az alacsony készletek miatt nem volt műrevaló, az V. telep után jelentkező ingressziók maradványai, a Cerithiumos és Ostreás lumasella padok. A barnaszéntelepek az egykori partvonal irányában ki­ékelődnek, a medence felé pedig szétágaznak és elvékonyodnak. Nagypall és Pécsszabolcs környékén a barnaszéntelepes összletben a fúrások négy, általában 0,3—0,6 m vastagságú (maximálisan 1,6 m) lignittelepet, Pécsvárad belterületén három 0,4—1,1 m (maximálisan 2 m-es) barnaszénréteget tártak fel (HÁMOR G.-OROSZNÉ HAJÓS M.-RAVASZNÉ BARANYAI L. 1965). A telepek a részmedencék belseje felé kiékelődnek és nagyobb területeken át nem kö­vethetők. Pusztakisfalu —Hosszúhetény környékén folyóvízi homokos rétegek kép­viselik az összletet. Az összlet vastagsága 50—100 m közt változik, a medencék felé 15—20 m-re elvékonyodik. A faunakép kevert jellegű, helyenkint így a pécs-szabolcsi légaknában tiszta tengeri fauna került ki az összlethez tartozó rétegekből. A spóra —pollenkép az előző­ekhez képest a klíma bizonyos fokú lehűlését jelzi. A viszonylag nagy mennyiségű helyi, páradús trópusi klímára utaló alak mellett megjelennek elég nagy számmal a mérsékelt övi lombhullató formák is (NAGY L.-né, 1969). Az itt és a többi miocén mikroflórában mindenhol megtalálhatók a szárazföldi hegyvidéki fenyő pollenek. Ebből a megfigyelésből is arra következtethetünk, hogy a szárazulatok, szigetek nem voltak messze és azok, ha a lepusztulás termékeit is figyelembe vesszük, talán a mai mediterrán tenger magas szigetsoraihoz hasonlíthatók. Mikrofaunájának fontosabb alakjai: (KORECZNÉ LAKY L-KERNERNÉ SÜMEGI K. in : HÁMOR G. 1970) : Quinqueloculina seminula L., Triloculina austriaca d'Orb., Globulina tubercidata d'Orb., Nonion boueana d'Orb., Nonion granosum d'Orb., Elphidium crispum Lam., E. macellum F.—M., E. subnodosum Münst., E. slriato­punctatum F.—M., Reusella spinulosa (Rss.), Rota/iabeccarii L., R. papulosa Brady, Asterigerina planorbis d'Orb., Cassidulina laevigata d'Orb., Globigerina bulloides d'Orb., Cibicides lobatulus W.—J., C. ungerianus d'Orb., C. dutemplei d'Orb. A rnakrofauna néhány fontosabb alakja (BÖCKH J., STRAUSZ L, CSEP­REGHYNÉ MEZNERICS L, KOVÁCS L., KECSKEMÉTINÉ KÖRMENDI A., KÓKAY J., BOHNNÉ HAVAS M., FÖLDI M. adatai alapján in HÁMOR G.

Next

/
Thumbnails
Contents