Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

A helvét eleji szárazföldi üledékeket a délről észak felé lefutó felső szakasz jellegű folyók szállították a Mecsek hegység északi szegélyén kialakult K—NY-i irányú süllyedékbe. A nyugat felől előrenyomuló helvét tenger az öblökbe benyomulva azokban csökkent sósvízi-parti üledékeket halmozott fel. A transzgresszió nyomát a jól térképezhető congeriás rétegek rögzítik. A Mecsek hegységnek ekkor már csak a mai 400 m fölé emelkedő csúcsai álltak kis a tengerből. Az előrenyomuló tenger a Mecsek déli előterét is elöntve a Villányi-hegység felé nyomult. A töréses szerkezet a helvét legelején a riolitos és valamivel későbbi andezites vulkanizmussal egyidőben kezd kialakulni. Az ósteier fázis alatt kialakuló ÉNY—DK és reá merőleges törésrendszer mentén besüllyedő medencékbe nyomul be a tortón tenger transzgressziója. A tortón tenger a Mecsek hegységet teljesen elborította, a Villányi-hegységnek is legfeljebb a legmagasabb csúcsai voltak szárazulatok. További oszcillációkban megnyilvánuló újsteier fázis a törésrendszer tovább fejlődésével együtt a szétdarabolódásos tektonikai stílus jellegzetessége. A szakaszosan fejlődő törések mentén gyorsan süllyedő medencék és relatív emelkedő szerkezetek (tömbök) alakulnak ki, jelezvén a gyökeresen megváltozott fejlődésmenetet. Ekkcr kezd kialakulni a pannon tömeg (Tisia), amelynek része Délkelet-Dunántúl is. A miocén rétegtan legelső kutatója PETERS K. (1862a, 1862b,) és BÖCKH J. (1876c), majd STRAUSZ L. (1926, 1936b.) és VADÁSZ E. (1935) voltak. Az újabb kutatók így: ifj. NOSZKY J. (1948), CS. MEZNERICS I. (1950.), SOMOS LKÓKAY J. (I960.), KÓRECZNÉ LAKY I. (1961, 1968, 1969.), HÁMOR G. JÁMBOR A. (1964 ), WEIN GY. (1965b.) FÖLDI M. (1966.) és főleg HÁMOR G. (1961, 1964, 1970) lehetővé tették a különböző kifejlődésű miocén rétegsorok párhuzamosítását és helyes értékelését. A helvéti emeletet alsó-helvéti és felső-helvéti emeletre, az alsót konglomerátum, tarka agyag, (terresztrikus és limnikus) összletre, a felsőt transzgresszióval induló congeriás és halpikkelyes agyagmárga-összletekre osztjuk. ALSÓ-HELVÉTI ALEMELET Bizonytalan korú az a kaolinosodott riolittufa, amelyet az Északi Pikkelyben Váralján a mészkőbányától D-re levő cigánytelepnél és a nagymányoki mészkőtáróban tártak fel. A riolittufa szerkezeti vonalak mentén részben az anizuszi dolDmitrétegek, részben az anizuszi dolomit és alsó-liász kőszéntelepes összlet közé ékelődött. Vastagsága 2,5—10 m közt váltakozik és a tektonikus mozgások hatására préselt, gyakran lencsés megjelenésű. Jellegzetesen sok és nagyszemű biotitot tartalmaz, ezenkívül szanidin és kvarc is megfigyelhető benne. Igen kevés agyagásványt is tartalmaz úgy, hogy kaolinnak nem minősíthető, annak ellenére, hogy régebben kerámiakészítési célokra fejtették a Pécsi Zsolnay-gyár részére. Növénymaradványokat nem tartalmaz és habitusa is elüt a helvéti rétegek közé települt riolit ártufától, mégis ezzel az alsó-miocén riolit vulkanizmussal kell kapcsolatba hoznunk, hiszen nem messze innen, a Szekszárd 3. sz. fúrásban (VIGH GY. 1942) 302,10 m vastagságban harántolták át a fluidális, helyenkint perlites, szürke riolit összletet. A riolit az alsó-helvéti idején tört ki, de elképzelhető, hogy valamivel korábbi időpontban tufaszórásai voltak.