Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

közbetelepülések vannak. Szemcséinek anyaga kvarc és többségében mállott földpát. Kötó'anyaga kovás és hematitos. A felső szakaszban az alsó 10—13 m vastag Arenicola szerű féregnyomokat is tartalmazó (tavi—laguna üledék) barnásvörös, vékonyréteges, hullámbarázdás aleurol

;

tos homokkőre ciklusos, átlósan rétegezett vörös homokkő és aleurolit települ. Az előző csoport keresztrétegezett homokköveinek vizsgálatával ezeket összegezve, a szállítási irány ÉNy-ról DK-inek állapítható meg. A felső-perm felső tagozatát az alsó-triászba (werfeni rétegek) való átmenetet jelző vörös aleurolitból és homokkőből álló rétegsor zárja le. Az újabb elgondolások szerint (KASSAI M. 1973) a „főkonglomerátummal rögzített diszkordanciával induló , Jakabhegyi homokkő" összlet már a triász üledékciklus bevezető tagja, ahogyan azt eredetileg már BÖCKH J. (1876) is leírta. így diasztrofikus alapon a pfalzi fázist jelző diszkordanciától számíthatjuk a mezozoós geoszinklinális időszakot, ami részünkre is elfogadhatóbban jelezné a perm —triász határt. A villányi fáciesterületen a mecseki, kereken 1200 m vastagsággal szemben csak 600 m vastag a felső-perm rétegsor. Itt is a homokkőösszlet eldurvulásában, kavicsosodásában jelentkezik a fáciesdiszkordanciával rögzíthető alsó- és felső-perm határ. A felső-perm kétosztatúságát itt is az apró szemű kifejlődésű „főkonglomerátum" alapján vihetjük keresztül. Igen fontos különbség a Nyugati-Mecsek perm kifejlődésével szemben, hogy a fúrások a Villányi-hegységtől É-ra elterülő neogénnel fedett térségben, a felső-permben vastag kvarcporfir lávát és tufát tártak fel. A kvarcporfir vulkán az eddigi feltárások szerint a felső-perm alsó szakaszában működött és feltehetően ÉN Y DK-i irányú törésvonal mentén tört a felszínre. A törésvonal a Nyugati-Mecsek tengeri kifejlődésű alsó-perm területét a K-i ebben az időben már szárazulatként viselkedő tömbtől választotta el (KASSAI M. 1973). Általánosságban a felső-perm rétegekre vonatkozólag is megállapíthatjuk, hogy azok a Nyugati-Mecsekhez képest finomabb összetételüek. TRIÁSZ A triász kifejlődések (elsősorban a mecseki) élesen elütnek Magyarország középhegységi és bükki alpi jellegű rétegsoraitól, Délkelet-Dunántúl triász rétegsorai mind litológiailag, mind a faunájukat illetőleg kevert alpesi és germán kifejlődésre utalnak. Az üledékgyűjtőkben észlelt vastagsági és kifejlődésbeli különbségek tektonikai okokra vezethetők vissza. A gyorsabban süllyedő és folyamok által szállított törmelékanyagban bővelkedő mecseki üledékgyűjtő vályúban 1200—1800 m vastag, teljes-, a felső triászban detritogén anyagú rétegsort ismerünk, míg a villányi fáciesterületen 1170 m vastag, karbonátos és felső-triász nélküli rétegsor fejlődött ki. Mindazonáltal a faunák ismerete és diasztrofikus meggondolások alapján hiánytalanul lehet párhuzamosítani a két fáciesterület triász, illetve mezozoós rétegsorát. A mecseki triász különleges jellegét már legrégebbi tanulmányozói is felismerték. PETERS K. (1862) ide vonatkozó rétegtani beosztása, a lényeget illetően, alig különbözik mai beosztásunktól. Az ő nyomdokain haladt BÖCKH J. (1867) is, azzal az