Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

dott uszadékfa törzsek találhatók benne. Az üledékképződés folyami-tavi-mocsári, helyenkint szellőzetlen közegben történt. A mechanikai szállítás útján feldúsult urán- és egyéb ásványokon kívül a vízben oldott urán a szulfidok és organikus anyagok redukciója következtében még epigenetikus ásványok formájában is kivált. A felső-perm alsó tagozatának záró szakaszát a 120 m vastag, vörös kavicsos homokkő és aleurolit építi fel. A zöld homokkőből folyamatosan fejlődik ki, de a színhatár, amely mindig éles, nem mindig követi a réteghatárokat. Fedőjébe a felsőperm fekü tagozatát jelző durva konglomerátum (főkonglomerátum) települ. Fakóvörös színű kőzetei: konglomerátum, homokkő és aleurolit, amelyek néhány m vastag alapciklusokat alkotnak. A ciklusok az előzőnek denudált felszínére települnek. A ciklus legvastagabb tagját különböző szemcsenagyságú homokkő rétegek alkotják. Helyenkint íves keresztrétegzettség is megfigyelhető. Az összlet felső részében több a konglomerátum és a homokkő rétegek lényegesen rosszabbul osztályozottak. A homokkő anyaga kvarc és rózsaszínű földpát. A finomabb frakciókban a muszkovit is megjelenik. Kvarcföldpát aránya: 61:39, a 0,12 mm-nél nagyobb átmérőjű osztályban. Kavicsai között a kvarcporfir változatok uralkodnak, mellettük jelentős a kvarc, ezen kívül előfordulnak gránitok és metamorfitok is. A kötőanyag kovás szericites. Néhány kovás fatörzsmaradványon kívül egyéb ősmaradvány ebből az összletből még nem került elő. Felső tagozat. A kővágószöllősi antiklinális alsó- és felsőperm alsó rétegeiből felépült magját meredeken kipreparált, morfológiailag élesen elütő félköríves vonulatban veszi körül a felső-perm felső tagozatát képező „Jakabhegyi homokkőösszlet". A rétegsort mind az út- mind a völgybevágódásokban a Jakabhegytől a Pécsi — Szigetvári útig mindenhol jól tanulmányozhatjuk. A felső-perm felső tagozata BÖCKH J. (1876) nyomán előfordulási helyétől, a Jakabhegyi homokkő nevet nyerte el. A legújabb kutatások szerint (JÁMBOR Á. 1967a) 320 m vastag összlet négy részre bontható. A legalsó rész nagy legömbölyített folyami eredetű kavicsokból és durva hon okból felépült konglomerátum, amelyet „főkonglomerátumnak" is neveznek, szögdiszkordanciával települ az alsó tagozatra. Vastagsága 4 —5 m, de elvékonyodhatik 1,5 m-re is. A kavicsok anyagának legnagyobb része kvarc, kisebbik része kvarcporfir. Ezen kívül lidit (szilur rétegekből származik) és egy-egy gránit- és mefamorfit kavics is előkerült. A kavics főtengelyek irányítottsága ÉNy-ról DK-re irányuló szállítást jelez. A következő, kavicsos vörös homokkőszakasz a „főkonglomerátumból" átmenettel fejlődött, mégpedig úgy, hogy főkonglomerátum felőli határon a kavicsok mennyisége hirtelen lecsökken. Egyes szakaszaiban jellegzetes keresztrétegzettség is megfigyelhető. A kőzet rosszul osztályozott. Anyaga kvarc és földpát. Ez utóbbi részaránya az eddigi homokköveknél lényegesen kisebb. A szemcsék kötőanyaga kova, festőanyaga finoman eloszló hematit. A kőzet kemény, szilárd, fagyálló, helyi építkezéseknél előszeretettel használják. A harmadik szakaszt, ciklust kezdő vékony kavicsréteg választja, ill. kezdi el. Vörös-szürkésvörös, durva-, nagyszemű, felfelé finomodó homokkő alkotja ezt a részt. (1. kép) Jellemző reá a hematitnak a réteglemezek menti 1—5 mm vastagságú feldúsulása. A ferde rétegzettség általános. A homokkőrétegek közt helyenkint aleurolit