Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

a nagybaracskai ágát, és fejlesztette ki a mohácsi medret. Nyugat felé tolódása közben ekkor erodálta alá idősebb óholocén teraszát is Mohácstól D-re (PÉCSI M. 1959). Ebben a térségben a hidrográfiai rendszer, és az óholocén terasz térbeli elhelyezkedése alapján az is megállapítható, hogy a posztpleisztocén elején, illetve a würm végén már volt egy Ny-felé történt gyenge billenés, mert ennek hatására erodálta ki az újpleisztocén végén a Duna a Mohács térségi magaspartját. Ezt követően az óholocén elején egy gyenge K-i billenés hatására Nagybaracska irányába tevődött át az akkumuláció. Mohács térségében ekkor ártérperem volt iszapos löszös üledékképződéssel (PÉCSI M. 1959). A holocénban azonban újabb Ny-i tendenciájú billenés következett be, aminek hatására alakult ki az óholocén terasz Mohács térségi meredek pereme. Délkelet-Dunántúl posztpleisztocén szerkezeti mozgásaiból a leghatározottabban megállapítható az ÉK—DNy-i rendszer feléledése. Ezt igazolja tehát a Pécsi-félmedence, a Kalocsa térségi és a Mohács térségi Duna-völgy fejlődése, és a Karasica alsó szakaszának irányváltoztatása. A posztpleisztocén hüvös-nedves klímakilengéseinek időszakára három figyelemre méltó felszínfejlődési folyamat tehető. Az egyik, a legjelentősebb a suvadások kialakulása. ÁDÁM L. (1969.) igazolta a két különböző időszakban bekövetkezett suvadási időszakot a Tolnai-dombságon. A nagyméretű mozgások nyilvánvalóan az említett hűvös-nedves atlanti klímakilengés időszakára tehetők mindenütt Délkelet-Dunántúlon. A lényegesen kisebb formákat kialakító mozgások viszont a jelenkori klíma-adottságok közepette alakultak, illetve alakulnak ki. Ez a folyamat nyilvánvalóan a szerkezetileg előrejelzett völgyek meredek lejtőin alakul ki, ahol pannon vagy miocén agyag van a felszínhez közel. Ezek a formák sok helyen erősen zavarják a pleisztocén völgyváll-rendszereket. Összetéveszteni azonban nem lehet a két formát. A völgyvállak lényegesen nagyobb területűek, lépcsőalakúak, és lépcsőzetesen kimutathatók egymás alatt, egy morfológiai szelvényben. A suvadások az esetek többségében jellegzetesen megdőlt, kibillent testűek, rajtuk inkonzekvens völgykezdeményekkel. A Mecsek hegység területén azonban felismertünk két újabb suvadástípust is, amelyek csak részben rokonok az említettekkel. Lehet mozgás a löszben található fosszilis talajzónák adta pályákon is. Ezen kívül lehet csúszás a homogén löszben is, a beázott és a száraz lösz határfelületén keletkezett pályán. Ezeknek a mozgásoknak természetesen az előzőkhöz képest jóval kisebb a jelentőségük. A másik jellemző folyamat Délkelet-Dunántúl erősen emelkedő dombsági területein figyelhető meg, amikor a kicsiny mellékvölgyek torkolatában kisebbnagyobb hordalékkúpok fejlődnek, amelyek esetleg a vízfolyást is befolyásolják. A szárazabb klímakilengések idején a futóhomok képződés volt a jellemző Délkelet-Dunántúl területén. A futóhomok felszíneket két típusba soroljuk. Az egyiket az ősi hordalékkúpokon már a würmben megindult mozgások képviselik, ezek a nagyterületű felszínek. A kisebb területeket a mai nagy folyók (Duna, Dráva) árterein találhatók és a mindenkori tájnak csak színező elemei, de nem uralkodó formái. Itt is előtérbe kerül a szerkezeti mozgás, minta folyamatot megindító egy tényező. Jó példa erre az Ormánság. Ez a terület a würm végén kissé megemelkedett, mint az Almás-patak és a Dráva-ártér találkozásánál fekvő homokos felszín. A szárazra került területen a meleg-száraz mogyorókori defláció alakította ki a formákat. Még