Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

mértékű emelkedés hatására a Bakony hegység DK-i előterében lévő korábbi fluviolakusztikus rendszer normál vízhálózattá alakult, miközben a sekély és minden bizonnyal tál-alakú völgyek közötti hátakon a szubtrópusi klímakilengések időszakaiban intenzív vörösagyag képződés folyt. Lényegesen kisebb vízhálózat alakult ki a Mecsek térségében. Ez sugaras volt, és É-on a Kapos-süllyedések, K-en a távoli Dél-Alföldi medence, D-felé a Dráva-árok, és Ny-felé a Rinya-lapályba találtak lefolyást a vizek. A Mecsek és a Villányi-hegység közötti Délbaranyai-dombság hegylábi felszínén folyóvízi areális eróziós folyamatok lehettek. A Pécsi-medence és a Zselic D-i előterében lévő süllyedés fejlődési állapotáról ez ideig nincs adatunk. Feltételezhető, hogy a Pécsi-medence kialakulása ekkor még nem kezdődött meg. A Zselic D-i előtere lényegében része egy ősi, a miocén óta nyomon követhető medencének, így feltételezhető környezetéhez képest mélyebb helyzete. Középső-pleisztocén A középső-pleisztocén — amelyhez a mindéi, mindelriss és riss időszakokat soroljuk — a nagyarányú változások kora. A felszínfejlődés legdöntőbb irányítója a felújuló szerkezeti mozgások. Ennek következtében legfőképpen törések és kisebb mértékben süllyedések keletkeztek a területen az uralkodó általános emelkedésen kívül. Kezdetben a mozgások intenzitása azonos lehetett az ópieisztocénbelivel. így tehát egy lassú emerziót kell feltételeznünk, amelynek kapcsán a már korábban meglévő völgyek mentén folytatódott a lassú bevágódás, és ezekhez a helyi erózióbázisokhoz igazodva megkezdődött dombságaink legmagasabban fekvő, a mai tetőszint alatt alig 30—40 m-rel elhelyezkedő dombláblépcsőjének kialakulása. A völgyek ekkor rendkívül kicsiny esésűek lehettek. Hordalékuk a környező felszínekről származott. A glaciálisok, illetve interglaciálisok sokszínű klímakilengései által működő fluviátilis és szoliflukciós areális lepusztulás révén a völgybe érkező nagymennyiségű anyagot nem tudták a kisesésű és lassú folyású vizek elszállítani. Ezért a fenti denudációs erők eredményeképpen a széles, tálalakú völgyek peremén félsíkok jöttek létre a rendkívül kicsiny reliefenergiájú, alig 30—40 m relatív magasságú dombok lábánál. A középső-pleisztocén elején (mindéi) a fenti módon keletkezett félsíkmaradványok ma Délkelet-Dunántúl nagyobb völgyeiben általánosan megtalálhatók. Segítségükkel az időszak völgyhálózata már megbízhatóan rekonstruálható. A tetők alatt található közép-pleisztocén eleji szint morfológiai helyzetéből látható, hogy a délkelet-dunántúli dombsági felszínek még nem növekedtek tetemesen. A fővölgyek kivételével a többi völgyek csak ebbe a felszínbe vágódtak később, a középpleisztocén második felében (riss). Végeredményben tehát ez a helyzet röviden úgy vázolható, hogy dombságaink tetőszintje kettős osztatú, egy igen kicsiny terjedelmű ópleisztocén ún. csúcsszintből és egy terjedelmesebb, ma már gerincekké szabdalt közép-pleisztocén eleji szintből tevődik össze. A szintek regionális elterjedése további szerkezetimorfológiai folyamatokra is fényt derít. Térbeli elterjedésük tanulmányozásával megállapítható, hogy Külső-Somogy egy részén kezdett feléledni a földtörténet folyamán már többször domináló ÉK —DNy-i szerkezeti rendszer. Ez megtalálható a Zselic É—D-i lefutású nagyobb völgyeiben is. A Délbaranyai-dombság