Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

A 27%-ot kitevő szubarktikus klímakilengések idején pedig a szoliflukció uralmával kell számolnunk, amely legfőképpen az átmeneti évszakokban és nyáron volt a jellemző. A hideg télen inkább az aprózódás kerülhetett előtérbe. A 25%-ot kitevő szubtrópusi klímakilengéskor pedig — amikor átlagos hőmérsékletű nyarakat enyhe telek követnek — a deráziós folyamatok kczül a lejtős tömegmozgások, a szoliflukció, és az areális lejtőleöblítés, az eróziós folyamatok közül pedig a lineális eróziós volt a döntő folyamat. A fenti vázlat alapjain látható, hogy a pleisztocénben a szoliflukció és az areális felszínöblítés volt a legjellemzőbb felszínformáló tevékenység. A lineális erózió már többek között a geológiai tényező függvénye is volt. A szerkezeti vonalakon alakultak ki a főbb lineális pályák. Alsó-pleisztocén Az alsó-pleisztocén felszínfejlődési kép meglehetősen változatosan alakult a Délkelet-Dunántúl területén. Ezt az időszakot — amelyet a günz glaciális végéig jelölhetjük — alapjában véve viszonylagos tektonikai nyugalom jellemezte. A felső-pliocén—pleisztocén határán ható valachiai fázisban megkezdődött ugyan DélkeletDunántúl rögökre darabolódása, de ez még nem jelentett forradalmi domborzatfejlesztési változást. Ennek megfelelően az egyik legjellemzőbb jélszínfejlődési folyamat a felsö-pliocénban Lég areálisan ható folyóvízi tevékenységnek a linealitás irányéiban történő lassú elmozdulása. Ez nyilvánvalóan a felszín lassú emelkedésével hozható párhuzamba. Az emelkedés következtében a vizsgált területen négy egymástól eltérő irányú fejlődés mutatható ki. Az egyik felszínfejlődési irányt a felsőpliocénből átöröklődő folyóvízi akkumuláció jellemzi. Ez területileg azonos a felső-pliocénban ún. idegen vízrendszerrel jellemzett területtel, azaz a Rinya-lapály és a Dél-Mezőföld térségével. Az itteni felszínfejlődési módosulás mindössze annyi, hogy az üledékanyagban megjelenik a kavics, amely egyben a pleisztocén kezdetét jelenti. (PÉCSI M. 1959.) A gyenge szerkezeti mozgások hatására a felszíni lefolyás egyre inkább a fő medrekben koncentrálódik. Ezek a mozgások Délkelet-Dunántúl területén eltérő irányúak. A Ny-i részen, a Rinya-lapályban É—D-i, az ÉK-i részeken, a Dél-Mezőföldön pedigÉNy DK-i irányúak (MAROSI S. 1970, ÁDÁM L. - MAROSI S. - SZILÁRD J. 1959). A hordalékjelleg megváltozásának két tényezője van; egyrészt a már említett klíma-hűvösség, amelynek hatására növekedett a fagy okozta aprózódás, és ezzel egyidejűleg a durva hordalék-termelés, másrészt a hegységi felszínek nagyobb arányú emelkedése. így megszűnt, illetve mérséklődött a korábbi, felsőpliocénbeli állapot, amelyet a felsőpannon homok áttelepítése jellemzett. Fontos mozzanata ennek a rövid időszaknak, hogy a hordalékkúp képződések folyamata maradt, csak térbeli kiterjedése változott. Az Ős-Duna továbbra is folytatta a felsőpliocén végén megkezdett hordalékkúp építését. Délkelet-Dunántúl ÉK-i részének akkumulációs folyamatai viszont más jelleggel változtak, mint a Rinya-lapályban. Amíg itt a hordalékkúp térbeli szűkülése a jellemző, miközben a lerakódásra kerülő anyag a mai Balatontól a Dráváig mindenütt heterogén, addig az Ős-Sárvíz és a többi