Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

mutatja, hogy amíg az alsópannon elején az ENy—DK-i, addig a végén az ÉK— DNy-i nagyszerkezeti rendszer újult fel. A Mecsek tágabb térségében felújult mezozoós vápába benyomult tenger hatalmas félszigetté alakította a hegységet. Ez az alsó-pannon transzgresszió is intenzív abráziót eredményezett, amelynek hatáséira fokozódott a helvét felszín morfológiai kipreparálódása. Ezzel párhuzamosan ismét elkezdődött a helvét felszín alatt egy hegyláblépcső kialakulása, amelyben a legdöntőbb tényező továbbra is az abrázió volt. E transzgresszió során kezdődött el a délkelet-dunántúli dombvidék úgynevezett morfológiai kiinduló szintjének kialakulása is, amennyiben nagy területeket elborítva jelentős felszínegyengetést végezhetett az abráziós tevékenységen keresztül. A Mecsek és a Villányi-hegység közötti szerkezeti vonal azonban nem a Mecsek mai DK-i határán, hanem attól délre rögzíthető. E térség rétegtani adatai szerint feltehető, hogy a Villányi-hegységhez közeli térségben húzódott a szerkezeti vonal. Igaz ugyan, hogy a Görcsönyi-hátat ma nem borítja alsó-pannon, de lehetetlenség feltételezni, hogy néhány km-rel ÉK-re (Gyód) több mint 150 m vastag alsó-pannon rétegsor képződik és Görcsöny térségében szárazföld van. Valószínűbb itt gyengébb elöntést és későbbi kiemelkedést feltételezni. A Görcsönyi-hát tehát az alsó-pannon közepén, a mészmárgaképződéskor valószínűleg elöntött terület volt. A már idézett alsó-pannonvégi gyenge emelkedés miatt ez a terület is szárazulattá vált, és megindult a valószínűleg igen vékony alsó-pannon rétegek lepusztulása. A két hegység közötti nagyszerkezeti vonal tehát feltehetően a Görcsönyi-hát és az Ellendi-medence déli peremén húzódott. Ez is tulajdonképpen egy idősebb, eocén—oligocén tektonikus rendszer felújulása. Rétegtani módszerrel az is megállapítható, hogy a mai Szekszárdi-dombság az egész alsó-pannonban szárazulat volt. A szarmata rétegeket ugyanis a felső-pannon követi (ÁDÁM L. 1964). Hasonló volt a helyzet ekkor a mai Zselic térségében is, ahol az alsó-pannon hiánya lepusztulási időszakot jelez (MAROSI S. 1970). Ez a szárazulat Külső-Somogy déli részére is kiterjedt, mert az alsó-pannon itt regionálisan hiányzik (SZILÁRD J. 1967). Az alsó-pannonvégi transzgresszió dunántúli elterjedése egyben kitűnően igazolja, hogy az ÉK—DNy-i irányú szerkezeti rendszer kezd feléledni, kezdenek kipreparálódni a Dunántúli Középhegység és a Mecsek nagyszerkezeti tömbjei. A felső-pannon egyik legjellemzőbb felszínfejlődési folyamata az alsó—felsőpannon határán bekövetkező jelentős szerkezeti mozgás. Ez az átöröklött miocén medencében (DK-Dunántúl nyugati részén) a fokozott süllyedésen kívül egyéb változást nem jelentett. Délkelet-Dunántúl északi részén a mai Kapos-völgy tágabb térségében viszont jelentős süllyedés indul ÉK—DNy csapásban. Ennek eredményeként vastag és legfőképpen homokos rétegek rakódnak le. Ez az árkos süllyedek az egész országot átszeli. Lényegesen kisebb és nyugat felé féloldalas süllyedés játszódik le a Mecsek és a Villányi-hegység között. Ezzel a folyamattal a két hegység közötti terület a Délkelet-Dunántúl nyugati részén már a miocén óta létező és állandóan süllyedő medencének egy kisebb jelentőségű öblévé alakult. Ezek a folyamatok egyben azt is jelzik, hogy az EK—DNy irányú nagyszerkezeti vonalak mentén felújulnak a mozgások. Felsőpannon rétegvastagság-térképből az is megállapítható, hogy ekkor nemcsak a Rinya-lapály, hanem az alsó-pannon Duna—Tisza-közi medence is mélyült.