Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

A szárazföldi időszak második felében már finomabb üledékek találhatók. A konglomerátum ugyan még résztvesz a rétegsorban, de nagyobb arányú az aleurolit, az agyag, a homok, a homokkő és a mészkő közbetelepülés. Mindez azt jelzi, hogy ebben a térségben a folyók hordalékában alapvető változások történtek. Ekkor közép- és alsószakaszjellegű vízfolyásokkal kell számolnunk, amit további süllyedés következtében partközeli, sekélytengeri ősföldrajzi helyzet vált fel. Ezt a túlzottan nagynak nem ítélhető süllyedési folyamatot kisebb mértékű andezit vulkánosság kísérte, amelynek nyomai a közép-mecseki süllyedékben ma is megtalálhatók. A helvét második felében lejátszódó vulkáni tevékenység sokkal több anyagot produkált mint az előző kettő. Ez a folyamat, a felső-helvét általában süllyedő tendenciájú időszakának rövid emelkedő periódusában, a konglomerátumot, homokot és homokkövet produkáló ún. Budafai-összletben volt a jellemző. Az ekkor lejátszódó kisebb szerkezeti mozgásokat különben az említett rétegnek a feküvel való diszkordanciája igazolja (HÁMOR G. 1970). Ez a vulkanizmus dácittufát és tufitot produkált. Ezt a mélyen fekvő domborzati jelleggel illusztrálható időszakot egy emelkedési szakasz fejez be, aminek következtében partközeli, deltajellegű képződmények igazolják a hegység néhány pontján kialakult folyóvízi akkumulációs tevékenységet. Ugyanebben a fejlődési szakaszban keletkeztek a hegység déli és északi peremén kimutatott barnakőszéntelepek is, amelyek azonban, — mivel kicsiny öblökben képződtek — csekély kiterjedésűek és vékonyak (BARABÁS K. 1966). Ezek ma Bakóca és Bükkösd térségében ismertek, részben felszíni feltárásból (Bakóca), részben fúrásszelvényből (Bükkösd). A helvét szárazföldi időszakot a Villányi-hegységben réteghiány képviseli. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hegység mai területe szárazföld volt, ahol a lepusztulás a jellemző, szemben a Mecsek szárazföldi akkumulációs folyamataival. Délkelet-Dunántúl egyéb területeiről csak átnézetes ismereteink vannak az időszak fáciesviszonyait illetően. A Mecseki Ércbánya Vállalat mélyfúrásainak adatai szerint a Mecsek-hegység délkeleti, nagyszerkezeti határának tágabb térségében és tovább nyugatra a Zselic déli peremén, sőt ettől északra is több helyen kimutathatók a helvét rétegek. Hasonlóan megtalálhatók ezek a konglomerátumok a Geresdi-tönk déli előterében is. Ezeken a területeken tehát a folyóvízi eróziós folyamatok rétegtanilag igazoltak. A mélyfúrások szolgáltatta adatok szerint Délkelet-Dunántúl északi részén az alsó- és felső-helvét mecseki jellegű kifejlődésben található meg (DU BAY L. 1956). Ez tehát globálisan a mecseki térséghez hasonló ősföldrajzi viszonyokra enged következtetni. Szekszárd térségének alsó-helvét rétegei szintén azt igazolják, hogy ebben a fejlődési időszakban szárazföldi üledék felhalmozódás volt tetemes riolit vulkánossággal (VADÁSZ E. 1960.) Délkelet-Dunántúl északi peremén, Igal térségében a paleozoos medence aljazatja alsóhelvét rétegek települnek, a mecsekivel azonos ősföldrajzi viszonyokat igazolva f'DUBAY L. 1956). A Rinya-lapály térségében a felső-helvét transzgresszió rétegei mutathatók ki, amelyek nagy területen és vastag kifejlődésben igazolják a sekélytengeri ősföldrajzi állapotot (MAROSI S. 1970). A fenti adatok és az alábbiakban még idézettek alapján a következő felszínfejlődési kép rajzolható meg a helvét időszakban.