Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

Az alsó-kréta felső részén (albai emelet) szintén mészkövek jelzik a transzgressziót (27. ábra). Ez azonban csak az I. és V. pikkelyben található meg (28. ábra). Az úgynevezett II., III. és IV. pikkelyben tehát nincs meg, jelezvén, hogy ugyan a transzgresszió az egész hegységre kiterjedt, de a mai pikkelyhatárok mentén történő, egyelőre kisebb intenzitású függőleges mozgások miatt utólagosan lepusztult. A poszt-barrémi és poszt-apti regressziótól az különbözteti meg tehát ezt a regressziót, hogy most nemcsak a IV.-V., hanem az I-II. pikkely határon is felújulnak a szerkezeti mozgások. Délkelet-Dunántúl egyéb területén elvétve értek a fúrások alsókréta réteget. Találkozunk vele a Geresdi-tönkön telér formájában és a Kaposfő—mágocsi kristályos vonulat néhány fúrásában és Inke térségében. Ezek mind vulkáni anyagokat tártak fel, igazolván, hogy vulkanizmus nemcsak a Mecsek területén volt. Összefoglalva az alsó-kréta színes fejlődésmenetét a következőket állapíthatjuk meg: Az időszak kezdetén intenzív vulkánosság leginkább a Mecsek területét érte. Az észak-mecseki vulkanizmus igazolja a hegység északi törésvonalának kezdeti kialakulását. Úgy tűnik, hogy a közép-mecseki nagyszerkezeti vonal most is jelentős morfológiai határ és az alsó-kréta transzgresszió nem önti el a Nyugati-Mecseket. Délkelet-Dunántúl területe általános mozgásban van, amit a több helyen ismert vulkáni termékek igazolnak. Ezenkívül a Villányi-hegységi pikkelyek alsókrétahe/i rétegsorrendjei is gyakori és különböző irányú mozgásokat igazolnak. E példa alapján feltehető, hogy Délkelet-Dunántúl más részein is hasonló jellegű mozgások és időszakos lepusztulási folyamatok voltak. Ebben az időszakban a vulkánosság minden bizonnyal nagyobb területet foglalt el, mint ma. A nedves trópusi éghajlat alatt jelentős és gyors mállás indult el ezen a bázikus kőzeten (NOSZKY J. 1959), amely alapanyagát (laterit) jelentette a bauxitképződésnek. A Villányi-hegység és tágabb térsége ebben az időben mindenképpen lapos, kis reliefenergiájú felszín lehetett, mert a mállási anyag, a laterit a mai trópusi megfigyelések szerint is a lankás domborzatú területeken képződik nagy intenzitással. LACROIX K. 1913). Az általános denudációnak áldozatul esett laterit a morfológiai tények szerint az akkor képződött ősi karsztformákban, dolinákban gyűlt össze, ahol megindult a bauxittá válás (VADÁSZ E. 1951). Ősföldrajzi szempontból azonban feltételezhető, hogy a laterit vízfelvevése és ezen keresztül történő bauxitosodás a nemkarsztos felszíneken is végbemehetett, mert a trópusi esők mindenütt szolgáltatták a szükséges bő vízszükségletet. A dolinákban ez a folyamat azonban időegység alatt gyorsabb lehetett, mert ezekben gyakran keletkezhettek időszakos állóvizek, amelyek a hidratációt csak fokozták. Végeredményben tehát a legújabb kutatások tükrében valószínűnek látszik, hogy a Villányi-hegység bauxitját megelőző laterit a szomszédos trachidolerit, diabáz felszínen képződött; innen, erről a feltehetően magasabb területről átmosódott, miközben megindult bauxittá alakulása. A trachidolerit felszínhez csatlakozó karszton halmozódott fel a laterit, ahol a dolinákban fokozottabb lehetőség volt a bauxittá válás folyamata számára. Ez a kémiai fejlődés itt be is fejeződött. A karszt közben valószínűleg megemelkedett és a denudáció felfokozódott. A bauxit ezért csak a dolinákban maradt meg, az ezek közötti felszínről lepusztult, részben a dolinákba, részben ismeretlen helyre.