Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

sárga kvarchomokot. A felszínen ma is megfigyelhető jellegzetes buckaformában elrendeződött futóhomoksorok már óholocénkoriak. Mélyebb helyzetű, több szintben észlelt futóhomokréteget is megfigyeltek, sokszor a felső-pleisztocén lösz alatt, vagy annak szintjei közé települve, ezeket minden bizonnyal már a pleisztocénbe sorolhatjuk. A Sió és Duna közt, valamint a Kapós völgyében a folyóvízi homokból származik. A Kapós völgyében a pleisztocén folyóvízi homokot is többnyire futóhomok takarja. HOLOCÉN A holocén rétegsor vastagsága különböző völgyekben 5—15 m-re tehető. Túlnyomó részt finom homokból és átmosott löszből keletkezett iszapból áll; mellette kavics, tőzeg és mésziszap is keletkezett. Az óholocén képződmények közé sorolhatjuk a Szeremle környékéről leírt (M HÁLTZ I. 1953) mederkitöltéseket. Ezek a medrek szerinte a fenyő-nyír korban a pleisztocén kori folyóvízi homokba vágódtak, majd feltöltődtek. Ide sorolható még a magasabb ártéri terasz és az elterjedt lösziszap, amely a Duna-völgy Ny-i oldalán nagy foltokban ismeretes. Ez a lösziszap jellegzetes Duna-völgyi képződmény, színe és porozitása a löszéhez hasonló, de mésztartalma nagyobb és általában nem annyira osztályozott, több benne az iszap. Egy feltáráson belül is észrevehető összetételének ingadozása, ami a lerakódás Öntésjellegével függ össze. Gyakori képződménye az óholocén időszaknak a mésziszap, amelyre sokszor futóhomok fúvódott reá. MI HÁLTZ 1. (1951) szerint a Duna—Tisza-közi mésziszap tölgy- és mogyorókori futóhomokra települ, a felette levő átlagosan 50 cm vastag, erősen humuszos, néhol tőzeges szint pedig a bükk korszakához tartozik. A futóhomok a Dráva alluviális térszínén Siklós, Matty, Harkányfürdő és Vajszló környékén elterjedt képződmény. Alatta néhány méter vastag folyóvízi homok települ. Az újholocén folyóvízi sorozat fő területe a Duna-völgye. Főleg finomszemű, kőzetlisztes üledékek képviselik, amelyek az öntések szétterülő anyagából halmozódtak fel. A holocénben jelentősen finomodott a Duna által szállított hordalék (kisebb a reliefenergia). A jelenkori Duna csak Kalocsáig szállít kavicsot és az is csak borsó-, mogyoró nagyságú. Tőzegképződés is volt, elsősorban a Kapós völgyében és annak mellékpatakjaiban. Hasonló képződményeket a Dráva öntésterületéről is ismerünk. A löszvidékeken a lefolyástalan területeken a dombokról lepusztuló finomabb—durvább hordalékanyag sorolható az újholocén képződmények közé. A mecseki karsztforrások lyukacsos forrásmészkőpadkái is főleg holocén képződmények. A pleisztocén és holocén időszakot akkor értékeljük a valóságnak megfelelően, ha nemcsak a lepusztulási termékekkel foglalkozunk, hanem figyelembe vesszük a mai morfológiát kialakító tektonikai folyamatokat és éghajlati viszonyokat is. A pliocén végi kiemelkedés a legalsó pleisztocénben (Csarnótanum) nem volt olyan nagy mérvű, hogy a megnövekedett reliefenergia számottevő lepusztulást hozott volna létre. Sőt ebben az időszakban a nedves meleg klíma következtében még vastag vörösagyag is keletkezett. Az első erőteljes emelkedés az alsó pleisztocén vége felé figyelhető meg. Ennek következtében a lepusztulási folyamatok mély völgybevágódásokat és a képződmények áthalmozódását okozzák. Ezért a hullópor deluviális