Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)

DOKUMENTUMOK - II. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom a II. világháborút megelőző években, 1934—1939

maradása, valamint a bányászathoz hasonlóan a leszállított munkabérek felemeléséért indított mozgalmat a MEMOSZ helyi csoportja. A bányászok, az építőipari munkásság, a bőripari dolgozók mozgalmai emelkedtek ki 1934—1936 között. A munkanélküliség csak 1931-re csökkent, de a bányászatban a heti 1, majd 1936—1937-ben heti 2 szanált nappal, továbbá a fix- és szakmánybérek csökkentésével olyan súlyos viszonyokat teremtettek, amelyek a béres sztrájkmozgalmak egész sorozatát váltották ki. A legális munkásmozgalom jelentős eredményeket tudott továbbra is felmutatni. 1934—1935-ben a falusi pártépítő munka újabb eredményeket ért el. A megyei pártértekezletek dokumentumaiból kiderül, hogy továbbra is felszínen maradt az a törekvés, hogy a vidéki szociáldemokrata pártokat regionális szinten megszervezzék. Az országos építőipari munkásszervezkedés fellendülésének és ellenzéki vonalának talaján a MÊMOSZ helyi csoportja a válság alatt szétzilált sorait rendezte és baloldali kommunista vezetőket választottak, akik legaktívabb tagjai a helyi mozgalomnak. Országos és helyi vonatkozásban egyaránt kiemelkedő esemény az 1934. október 11—16-i pécsi bányamunkások földalatti éhségsztrájkja. A sztrájkban résztvevő munkások heroikus küzdelme, a mozgalom intenzitása, a sztrájk formája, a munkások iránt megyeszerte megnyilatkozó szolidaritás nagy lendületet adott a szénmedence munkásmozgalmának. A helyi csoportok tekintélye megnövekedett és alapjaiban rendítette meg a jobboldali szervezeteket. Az általános fellendülés a szakszervezetek, pártszervezetek megerősödéséhez vezetett. A pécsi szociáldemokrata párttitkárság vezetését Dick György halála után Tolnai József vasmunkás vette át. Tolnai harcos múltja és a baloldallal korábban kiépült kapcsolatai reménnyel kecsegtettek. Egy harcosabb felfogású vezetést vártak tőle a munkások, bányászok. E várakozásnak nem felelt meg. A párttitkári funkcióban a reformista országos vezetésnek megfelelően vette kezébe a titkárság irányítását, félreállítva ideiglenesen megbízatást teljesítő Szegedi Józsefet, a pécsi baloldal egyik kiváló képviselőjét, továbbá ekkor ugyancsak az ellenzék tagját: Rumszauer Józsefet. Tolnai vezette párttitkárság elődjének szervező tehetségét örökölte, mind a helyi csoportok megszervezésében, mind helyi pártcsoportok alakításában jelentős szerepet vállalt. Az 1934. évi éhségsztrájk fellendülő mozgalmai hatására sikerült a párttitkárságnak újra kiépíteni a szoros kapcsolatot a bányamunkássággal, a szakszervezetek vezetői újra rendszeresen bejártak a pécsi titkárságra. Ennek azonban hamarosan hátrányai is jelentkeztek. A pártvezetőség nem volt képes és nem is kívánta vezetni a bányászság harcos megmozdulásait. Így az 1935. évi újabb földalatti bányamunkássztrájkkal szembehelyezkedett. Mindent megtett leszerelése érdekében. Ehhez a törekvéshez messzemenő támogatást kapott az országos bányászvezetőség peyerista funkcionáriusaitól. A helyi párttitkárság erőteljes és határozott lépéseket tett az elbocsátott munkások visszavételéért, ugyanakkor sietett elhatárolni magát a KMP tagjai által előkészített és velő 145