Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)

DOKUMENTUMOK - I. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom fejlődése az 1929—1933. évi gazdasági világválság idején

János, Tóth János. Radó Boldizsár, Lovas János, Csordás Mihály s Ferencz János terhelteket még az 1914. évi XIV. tc. 24. §-ának 3. pontjában meg­határozott folytatólagos sajtóvétség miatt azzal vádolom, hogy Haraszti István I. rendű, Benczúr Gyula II. r., Horváth (Matievics) József III. r. Taksonyi József IV. r. Taksonyi István V. r. Kristofik András VI. r. Till József VII. r. Ruppert János VIII. r. Losonczi Imre IX. r. Vajda János X. r. Tóth János XI. r. Jakab József XII. r. Radó Boldizsár XIII. r. és Lovas János XIV. rendű terhelteket az állami és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására és megsemmisítésére és különösen az ún. proletár társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos úton való létesítésére irányuló mozgalmat, illetve szervezkedést kezdtek és vezettek akként, hogy 1. Haraszti István I. r. terhelt, ki 1932 nyarán lépett be az Országos Kommunista Pártba, állítólag Schöner nevű budapesti kommunista meg­bízása folytán 1932. őszén megkezdte Pécsett a kommunista szervezkedést, a budapesti központtal állandó összeköttetésben volt és onnan titkos írá­sos utasításokat kapott, összeköttetésbe lépett Horváth Matievics József III. r. terhelttel, akire a bányászok közötti szervezkedést bízta, Benczúr Gyula II. r. terheltet pedig az ifjúmunkások megszervezésére utasította, majd 1933. évi február hó 19-én, február hó 28.-án, március hó 12.-én ki­rándulásokat rendezett a Mecsekre s részben ott, részben lakásán, ahová részben már beszervezett, részben még be nem szervezett barátait hívta meg, a megjelenteknek a kommunizmus céljáról a szervezkedés szüksé­gességéről a sejtrendszerről és a sejtekbe szervezkedés céljáról előadásokat tartott és sejteket maga is alakított, melyekbe elvbarátait beszervezte, illet­ve a szervezéssel azokat megbízta, a budapestről érkezett nagymennyiségű különböző kommunista tartalmú röpiratokat osztott szét a jelen voltak kö­zött, különböző helyeken leendő szétszórás végett és azokról felolvasásokat is tartottak. 2. Benczúr Gyula II. r. terhelt, aki már előzőleg is meggyőződéses kommunista volt 1933. évi január havában ismerkedett meg Haraszti István I. r. terhelttel, annak lakásán tartott kommunista összejöveteleken résztvett, elvállalta az ifjúmunkásoknak a kommunista pártba való be­szervezését, ily irányú tevékenységet ki is fejtett, részt vett a Haraszti által március hó 5.-én rendezett kiránduláson, oda mintegy 200 drb. kom­munista tartalmú röpiratot magával vitt s azokat a jelenlevők között Ha­rasztival együtt szétszórás végett kiosztotta. 3. Horváth Matievics József III. r. terhelt, aki már megelőzőleg is érintkezést tartott fenn Taksonyi József IV. rendűvel. Taksonyi István V. r. Kristofik András VI. r. Till József VII. r. és Ruppert János VIII. rendű kommunista érzelmű terheltekkel. 1932. év őszén kapcsolatba lépett Harasz­ti István I. r. terhelttel azzal a kommunista tanokról a szervezkedés szük­ségességéről és mikéntjéről tárgyalt, attól kommunista tartalmú röpirato­kat vett át, vállalta a kommunista szervezkedésnek a bányászok közötti megindítását, ily irányú működését meg is kezdte, így többek között Till József VII. rendű terheltet mecsekszabolcsi bányászok beszervezésével bízta meg, őt felszólította, hogy nagyobb energiával fogjon hozzá a szer-

Next

/
Thumbnails
Contents