Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)

DOKUMENTUMOK - I. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom fejlődése az 1929—1933. évi gazdasági világválság idején

vezkedéshez, mert különben a kommunista mozgalom elsorvad és átadta neki a „Vörös Segély" c. kommunista röplapot a sejtjébe tartozó munká­sok közötti terjesztés céljából. 4. Taksonyi József IV. rendű terhelt Komlón 5. Taksonyi István V. rendű terhelt 6. Kristofik András VI. rendű terheit 7. Till József VII. rendű terhelt 8. Ruppert János VIII. rendű terhelt Mecsekszabolcson fejtette ki szervezői tevékenységét, akként, hogy érintkezésbe léptek a budapesti köz­pontból leküldött állítólag ismeretlen nevű egyénnel, majd az időközben elítélt Vass János kommunistával 1932.-től kezdve pedig Horváth Matie­vics József III. rendű terhelttel, akik őket szervezkedés mikéntjére ki­oktatták sejtek alakítására utasítást adtak, őket kommunista tartalmú nyomtatványokkal ellátták, ők azután részben együtt, részben külön titkos összejöveteleket tartottak, azon a szervezés munkáját megbeszélték, a moz­galomnak megnyert bányásztársaikat sejtbe szervezték, azokat kommu­nista sajtótermékekkel ellátták, azok terjesztésére, szétszórására felhívták. 9. Losonczi Imre IX. rendű terhelt, akit Haraszti István I. rendű terhelt nyert meg a kommunista eszméknek, részt vett Haraszti által 1933. évi február hó 19.-én rendezett mecseki kiránduláson az ottani meg­jelentekhez ő is kommunista irányzatú beszédet intézett, Babella Lászlónak kommunista röpiratokat adott át szétszórás végett. 1933. évi április havá­ban pedig Harasztinak Pesten léte alatt átvette a kommunista vezetés nagy részét és Benczúr Gyula II. rendű terhelttel Ditrich Andrással és Czeller Gyulával megalapították a pécsi helyi bizottságot. 10. Vajda János X. rendű terhelt aki már 1929. év őszén belépett a kommunista pártba a somogybányatelepi kommunista szervezkedést ille­tőleg a budapesti vezetőség utasításainak kikérése végett budapestre uta­zott, majd Budapestről ismételten küldött kommunista röpiratokat szét­szórta. Belgiumba való kiutazása előtt pedig Müller Jakab nyugdíjas bá­nyászt beszervezte a pártba és őt bízta meg távolléte idejére somogybánya­telepi kommunista szervezkedéssel. 11. Tóth János XI. rendű terhelt, miután Taksonyi József IV. rendű terhelt őt a kommunista pártba beszervezte vállalkozott a sejtrendszer­nek Hosszúhetényben leendő kiépítésére, vállalta a kerületi bizottsági tagságot és mint ilyen részt vett a titkos gyűléseken s a kapott 200 drb. kommunista röpiratot szétosztotta és szétszórta. 12. Jakab József XII. rendű 13. Radó Boldizsár XIII. rendű 14. Lovas János XIV. rendű terhelteket ugyancsak a hosszúhetényi kommunista mozgalom szervezkedését vállalták a titkos üléseken résztvet­tek, végezték a bányamunkásoknak a sejtbe való beszervezését és a kapott kommunista röpiratokat terjesztették. Schwarcz Lenke XV. rendű, Csordás Mihály XVI. rendű. Ferencz János XVII. rendű terheltet az állam és tár­sadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására és megsemmisí­tésére, különösen az ún. proletár társadalmi osztály kizárólagos uralmának

Next

/
Thumbnails
Contents