Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - ÓDOR IMRE: Baranya megye és a napóleoni háborúk kori nemesi felkelések

12 óra: A franciák lovasságot indítanak a győri állás fedezetlen balszárnya ellen, pontosan ott, ahol az inszurgens lovasságot felállították. Ezzel kezdetét vette a győri ütközet, amelyben a szembenálló felek létszáma - az osztrák vezérkar feltételezésétől és a köztudattól eltérően - így alakult: Az olasz alkirály, Eugène Beauharnais vezette francia-olasz-német Itáliai Hadsereg közel 54 000 fővel (41814 gyalogos és 12 051 lovas) és 144 ágyúval szállt szembe a mintegy 22 ezer sorkatonát és 19 ezer nemesi felkelőt számláló egyesített császári sereggel, melyet 32 löveg tüze támogatott. Dolgozatunk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy a győri csata lefolyását részletesen nyomon kövessük,

102 csupán az események vázlatos ismertetésére vállalkozhatunk, különös tekintettel a somogyi lovasezred szerepére. Az arcvonal közepén a kisbaráti előretolt elővédeket a franciák könnyűszerrel visszaűzték és eljutottak egészen a kismegyeri major faláig, ahonnan azonban a gyalogság tüze visszavonulásra kényszerítette őket. A legádázabb harc e major birtoklásáért folyt. A küzdelem hevességére jellemző, hogy többszöri megismételt, tüzérséggel is támogatott roham után a franciák csak tartalékaik bevetésével - a fősereg visszavonulását követően - tudták véglegesen elfoglalni. Az ütközet a balszárnyon dőlt el, ahol a francia lovasság átkarolását Mecséry altábornagy nemesi felkelői nem tudták megakadályozni. A felkelők rendje az ágyútűztől és az oldaltámadástól megbomlott; a zavart növelte, hogy Mecséry egy árkon (Viczay-árok) keresztül próbált ellentámadást indítani, melyet még a kipróbált, reguláris lovasság is csak nehezen tudott volna végrehajtani. A felkelők összetorlódtak, a csak kötőfékkel ellátott (a többség ilyen volt), gránátoktól megriadt lovakat szinte lehetetlen volt megfékezni. A gyakorlatlanságnak a sorok felbomlása, majd a menekülés lett a következménye. A Frimont altábornagy vezette jobbszárny, melyet a harcrend északi részén, Szabadhegy és a Rába között állítottak fel, a csata folyamán tétlenségre volt kárhoztatva. A kötelékébe (Bésán-dandár) beosztott somogyi lovasezred baranyai századának főhadnagya így ír erről a csatát követően: „Az Csúfos Győri ütközetnél volt szerencsém jelen lenni, aholis egy ágyú gombocz az kis szürkém hátulsó lábát el hordotta amikor kéntelen voltam Kisfaludy káplár lovára ülni ki örömest kínált vele, mivel az ágyúk kellemetlenül köpdöztek felénk. Mi ot semmi actioba nem voltunk mivel az ágyuk oltalmazására voltunk rendelve, egyszer önként kívántunk attagnérozni és az Frimont nem engedte.. ."

103 Az ellenség előrenyomulása miatt az átkarolás elhárítására 17 óra körül Frimont is kénytelen volt elrendelni a visszavonulást a Győr és Gönyü közti postaúton. A hevesen támadó francia lovasság feltartóztatására az altábornagy - két dragonyosezred századai mellett - harcba küldte a somogyi lovasezred ezredeskapitányi lovasosztályának 2. lovasszázadát, melyre az ezredesfőhadnagy, Perczel Ádám így emlékezett vissza: 102 A győri csata történetének forrásait és irodalmát áttekinti Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába II. Bp. 1954. 541-555. Az azóta megjelent tanulmányokat felsorolja Ûdor: i. m. 1986. 40. A csatával érdemben foglalkozik, részletes leírását adja Bodnár István: A győri csata, 1809. jún. 14-én. HK, 1897. 388-433, 484-536., szélesebb keretben Gömöry: i. m. 1889. 79-100, 233-243, 484-501. Részletbe menően, de kevésbé szakszerűen R. Kiss: i. m. 1.145-206. Az újabb kutatási eredményeket is rendszerező, újabb források bevonásával készült szakszerű leírás és értékelés Veress: i. m. 127—158. A vázlatos áttekintés során a fenti munkákra támaszkodtunk. 103 L. 98. sz. jegyzetet.