Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - KISS Z. GÉZA: Úriszéki adalékok a vajszlói uradalom jobbágyainak mindennapjaihoz

nója, se marhája, se pásztora nem volt. Kevés adalékunk van a községi pásztorokra vonatkozóan is, bár tudjuk, hogy a pásztorházakat az 1799. évi erdőregulációt követően mindenütt rendbehozták

76

, de azt is láttuk az állattartókról szóló fejezetben, hogy a természetföldrajzi viszonyok miatt a jószágnak nagyobb egységekben történt legeltetése a felsőbb szervek sürgetése ellenére sem haladt lényegesen előre. Itt a kis egységekbe való legeltetés volt az általános, és most egy olyan korszak írott emékei alapján emeljük ki az ismeretlenség homályából a néhai pásztorokat, ahova már a néprajzi gyűjtések megindulásakor sem ért vissza az adatközlők emlékezete. Forrásaink lehetőségeit a korábbi fejezetekből ismeri már az olvasó, tehát nem lepődik meg azon, ha az alábbiakban csak olyan pásztorral találkozik, akinek a valós, vagy vélt hibájából lett kárvallott a gazdája. Talán nem is egészen véletlen, hogy azon az 1808-ból való kérvényen, amelyet négy vajszlói jobbágy íratott a tiszttartónak, még neve sincs a „fogadott kanász"nak, csak egy hosszú bűnlajstrom, ami szerint gazdái sertéseit sokszor behajtatta, károkat tétetett és a sertések közül sokat elveszített. A sertések egy része nyomtalanul eltűnt, más részükről azt írják a gazdák, hogy ezeket a jégbe vesztette, mert nem a járáson hajtotta, hanem olyan helyen, ahol likak voltak a jégen". A tilosba tévedt jószág után 2 forint 22 krajcárt fizettek a gazdák váltó cédulákban, ezen kívül rájuk becsültettek 440 fej kukoricát, meg 14 tököt. Ha kanászuk nevét nem is tudjuk, azt pontosan megírták vádlói, hogy esztendei bére alku szerint 12 forint készpénzben, 1 hosszú szűr, 1 kis ködmön és 3 pár fehér ruha (ing-gatya) volt. A sok kár miatt a gazdák ebből csak a szűrt vették meg, és két pár fehér ruhát. Az elöljárók azonban a rendes gyakorlat szerint ebben az esetben sem engedték, hogy az elveszett sertések árát a munkabérből levonják, csak a hajtópénz felének megfizetésére kötelezték a pásztort. Ez a „sérelem" lett indítója a tiszttartóhoz címzett kérvénynek.

77 Se a nevét, se a bérét nem ismerjük annak a szerencsétlen (drávafoki születésű) kanászlegénynek, akinek rettenetes sorsát gyilkos naturalizmussal mondotta tollba három gazdája: Kovács Samu, Hőgye János és Kámán József vajszlói polgár. ősi szokás szerint a fogadás napján, Szent György napkor a vajszlói kocsmák megteltek a környék mulatozó pásztoraival, és ezek valamelyikébe csöppent be történetünk szereplője is. A gazdákat nem érdekelte, hogy mi volt a verekedés oka, de azt részletesen elmondták, hogy kanászukat hárman közre fogták, akik közül Fekete Dani gazda fia egyszer, egy Csámpai nevű ökörpásztor baltalappal háromszor ütötte meg keményen a kanászt. A gonosz műveletet Szabó István Csorba Józsi nevű kanásza fejezte be, aki egy nagy fával olyan kegyetlenül megverte, hogy szinte félholtan maradt a kocsma földjén. A továbbiakra vonatkozóan a gazdákat idézzük: „...fölvévén magát a szerencsétlen pásztor, négy nap kibánczorgott még a sertéseinkkel, de ötöd nap már nem jöhetett haza; harmad napon találtuk meg az Uraság szalmájában és úgy szekéren hoztuk haza". Nem szégyenlik leíratni a kapzsiságukat bizonyító gyalázatos sorokat: „Azolta soha magát föl nem veheti, sőt a legnagyobb szükségre sem mozdulhat egy lépést is a maga erejéből — azomban — eszik és mind Költséget, mind sok terhes emelést kell vele tenni." A derék gazdák az áldozat nevét nem tartották megjegyzésre méltónak, de gondosan felsorolták Javali Ferenc, Teleki Samu vajszlói, M/kó Miska piskói kanászok nevét, hogy mint szemtanúk bizonyítsák a verés tényét, s a tiszttartó meg róluk a három tettesre hárítsa a gondviselés-tartás kötelességét.

78 76 Kiss Géza. BHi. 1980. 224-225. 77 BML PAK VU. 115/1808. sz. 78 BML PAK VU. Fisk. ir. 128/1808.