Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - IFJ. SZITA LÁSZLÓ: A juhtenyésztés a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszakban

zését. A szétvert vályúk rendbehozását, a delelők köré ültetett fák körülkerítését, továbbá járásonként 5-6 mintalegelő létrehozását. A vármegye alispánja, Somogy vármegyéhez hasonlóan, rendeletet hozott, hogy e minimum végrehajtása nélkül nem engedélyezik a kihajtást. Nagy problémát jelentett, hogy a háború négy éve és a megszállás három éve alatt a pécsváradi és hegyháti legelők annyira beerdősültek, hogy ezt az itt lévő juhállomány erősen megsínylette. E száraz hegyi legelők jelentették volna pedig a baranyai fajtanevelés bázisát. Az erózió a hét-nyolc év alatt teljesen elmaradt legelőkezelés következtében nagy pusztítást végzett. így a rekonstrukció elkerülhetetlennek mutatkozott. A vármegye juhászatának meghatározója a legelőterület minősége. 1926-ban is csak a feljavítás, nagyobb vízelvezetések tervezésénél tartott a felügyelőség, bár a kitisztítás, fásítás némileg előrehaladt. A legeltetési társulatok megalakítására nem került sor, mert a somogyinál lényegesen nehezebb helyzetben lévő községek vagyoni állapota is gyengébb volt. 1927. februárig mindössze négy legeltetési társulat alakult a vármegye egész területén. Baranyában az állattartás istállózó formája van elterjedve. Mivel az istállóban tartott állatok után a nyereség lényegesen nagyobbnak mutatkozik, ezért még azok a községek is, amelyek legelővel rendelkeznek, nyáron is istállóban tartják állataikat, nagyobb „trágyakinyerésre" törekedve. Az elhanyagolt és viszonylag gyenge minőségű legelők rekonstrukciója helyett inkább felszántják azokat és silótakarmánnyal vetik be. A juhászat lehetőségei tovább szűkültek, elvesztek azok a legelők, amelyek esetleg egyfajta frissítéssel a gyengülő juhászati ágazatot megmenthették volna. A legelők javítására szórvány példákat tudunk csak említeni. Az ormánsági legelők csak disznótartásra alkalmasak annak ellenére, hogy vízelvezetését megoldották, 50 ezer amerikai kőriscsemetét ültettek. Mesterséges gyepesítést az egész korszakban mindössze három község végzett. 1928-ban indult meg nagyobb ütemben, nem a juhászattal kapcsolatosan, hanem a szarvasmarha- és sertéslegeltetést támogatva az újabb legelők kialakítása. A teljesen elbokrosodott és erdősült hegyháti és pécsváradi járás ún. „hegyi legelóit" szabadították ki az erdők öleléséből. 1929-ig 1570 kh legelőt tettek a különböző társulatok legeltetésre alkalmassá. ,,. . . Ezek holdanként 380 pengő bekerülési összeget emésztettek fel. A .visszahódítás' 596 600 pengőbe került...". A vármegyei állattenyésztési alapból 150 ezer, a társulattól 25 ezer, a kormánytól 100 ezer pengőt invesztáltak ebbe a munkába, a fennmaradó 321 ezer pengőt 1943-ig a legkülönbözőbb bevételekből, még pótadó hozzájárulásokból is törlesztették. Az ilyen rekonstrukció súlyos terhet jelentett a falvaknak és teljesen elvette a vállalkozási kedvet. A német falvak jelentékeny része felszántotta legelőit, áttért a teljesen istállózó tartásra, juhaikat árokparton, utak szélén és tarlón legeltették. 1930-ig mesterséges gyepesítéssel 500 holdat tettek alkalmassá legeltetésre. Ezek azonban amolyan „kirakat-megoldásnak" számítottak, mint pl. a pécsváradi 50 holdas bikalegelő, amelyet a keszthelyi mezőgazdasági akadémia meszezési eljárással tett használhatóvá. Műtrágyázással 210 kh legelőt igyekeztek javítani, ami szembetűnő eredménnyel járt. A műtrágyázás a kísérlet szintjén megrekedt annak ellenére, hogy 100%-os gyepjavulás volt a lemérhető eredmény. A jelentős műtrágya-alkalmazáshoz szükséges tőkét sem a vármegye, sem a felügyelőség nem tudta előteremteni. Természetesen ezeken a legelőkön elvétve találkozunk juhászattal. Bika, szarvasmarha tenyésztést engedélyezett a társulat. A juhok a vizenyős, mételyes, savanyú legelőkre szorultak.