Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - IFJ. SZITA LÁSZLÓ: A juhtenyésztés a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszakban

A felügyelőség legelőfelmérései alapján tudjuk, hogy a száraz legelő a vármegyei összlegelő állománynak alig 24%-a volt. Ezek egy részét foglalhatták el o juhállománnyal rendelkező társulatok, a Mecsek déli és északi lejtőin. A síkvidékről szinte teljesen kiszorultak a juhok. Az ártéri legeltetés alkalmatlannak bizonyult, mert tömeges megbetegedést tapasztaltak a vizenyős, mocsaras talajú legelőkön, és a teljes kipusztulástól félve a juhállomány itteni legeltetésének beszüntetését kellett elrendelni. Az ormánsági—drávai ártéri legeltetés, a dunai ártéri mohácsi-szigeti juhászatnak szinte teljesen nyomaveszett a harmincas évek közepére. A hegyháti és pécsváradi járás területén volt ezért mindvégig a legjelentősebb a juhászat. A mohácsi járásban, a legészakkeletibb térségében található figyelemre méltó juhállomány a községi legeltetési társulatok kezében. Itt a dombvidék viszonylag jó legelőket kínált. A szentlőrinci járás, a siklósi járás drávai árterületén már nincs említésre érdemes számú juhállomány. 1932- ben arra a kérdésre, hogy miért nincsen a nagy területű Dráva-menti legelőkön juhállomány, a felügyelőség azt válaszolta, hogy „... úgy látszik történelmi tapasztalatok kényszerítették az itt élő lakosságot a juhászairól való lemondásra, mert a 19. sz. legvégén még nagy juhnyájak voltak, de a legelők elvizesedése, métely fertőzöttsége annyira eluralgott, hogy kipusztulás elől, a birkaállományon túladtak. Átvette az uralmat a sertés.. ."

32 1933- tól ezen megállapítás, amely természetesen igaz volt és a valós helyzetet tárta elénk, 1943-ig valamennyi jelentésben szinte változtatás nélkül szerepel. Az elemzett korszak legvégére sem változott a baranyai helyzet. A szarvasmarhatenyésztés és a sertés-, valamint a baromfitenyésztés olyan jelentős sikereket ért el, hogy a felügyelőség figyelmét a juhászatról teljesen elvonták. Igy a legelők kérdéséről is, ami tovább negatívan hatott a juhászatra. A juhlegelőknek elkülönített terület megszerzéséért a hegyháti, pécsváradi járásban a tenyésztőknek keményen meg kellett küzdeni. A köves, meredek, könnyen erodálódó területeken ugyanis a munka pénzigényes megoldásokat kínált, amely a birkatenyésztés folyamatában, hosszabb távon, a rentabilitást gyengítette. 1943-ban a hegyháti járás felügyelője azt írta, hogy nagyobb számú birkát egykézben tartani hatalmas ráfizetés a legelőkre fordított összegek miatt.

33 A baranyai legelőkről összefoglalóan elmondható, hogy lehetőségeiben, eltartó képességében messze Somogy megye mögött maradt. Minőségében nem is érdemes összehasonlításra. A vármegye területén 40 000 kh legelő volt. Ebből 23 000 kh a szentlőrinci és a siklósi járásban van, ahol a magyar lakosság legjava élt. Az össz legelőterület 57,5%-a magyar községek kezén volt. 1932-1942 között azonban a magyarság az állattartást csökkentette a nehezedő gazdasági viszonyok miatt. A legeltetési társulatokat tönkretette az adórendszer és a legkülönbözőbb járulékrendszer: így a vízelvezető járulék, a Fekete-vízből a vízkivételi járulék (vízjog), a vármegyei mezőgazdasági alap. S hol voltak még az állami egyenesadók, rendkívüli adók, pótadók. Az elszegényedés a legelők ismételt romlásához vezetett. A Feketevíz-meder mélyítési munkálatai miatt az árterében fekvő legelők kisültek. 1936-1941 között szinte használhatatlanná váltak. Az itteni juhászat négy év alatt nyomtalanul eltűnt. 32 Uo. 1932. évi összefoglaló jelentés. 11-19. p. 33 Uo. 1943. évi jelentés, valamint az alispán 234/1943. sz. évnegyedes jelentése.