Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VARGHA DEZSŐ: Pécs thj. város szegénysegélyezési tevékenysége a Dunántúl című napilap tükrében 1929-1944

A nyomorgók nagy serege láttán „a szeretet kereszteshadjáratá"-t hirdette meg, a segítés új „rohamát" kérte. Kiemelte a Katolikus Karitász önzetlen és nélkülözhetetlen munkáját. S hogy munkájuk az egész egyházmegye területén egyöntetű legyen, a helyi katolikus egyházfő elrendelte, hogy 1933. november 19-én, Szent Erzsébet ünnepén minden plébániatemplomban az istentiszteleten a lelkészek „buzdítsák a híveket az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlására ..." A karitász munkáját az egész egyházmegye területére kiterjesztette tehát. A munka megindítását a rászorulók nyilvántartásba vételével kezdjék, majd természetbeni adományokkal segítséJt^óket - szólt a körlevél intelme. Végezetül fölszólította az egyházmegyében működő lelkipásztorokat és híveiket, hogy a hatóságilag szervezett ínségakciókban minél tevékenyebben vegyenek részt."

59 A szegénysegélyezés megmutatta, hogy a törvényhatóságok a társadalom adakozó mozgalmaira rá voltak szorulva, sőt szorgalmazták is azt, mivel a hatósági szegénygondozást nélküle nem tudták volna megvalósítani. Ahogy vált ilyesztőbbé a helyzet, úgy csökkent a társadalom adakozókedve, és úgy növekedett az ellátatlanok száma is. A legnagyobb veszélyt azonban a munkanélküliség nagymérvű megnövekedése jelentette. Ez az új, veszélyes jelenség szétfeszítette az eddigi jótékonykodási gyakorlatot, ugyanis ekkor már nemcsak a sok támogatásra szoruló, magatehetetlen, elhagyott gyermek, asszony, illetve öregember jelentkezett adományért, hanem a munkaképes lakosság egy jelentős és egyre bővülő hányada is. A merev hivatalos álláspont, amely csak munka ellenében juttatott pénzbeli, illetve természetbeni adományt az arra rászorulóknak, és megtagadott minden arra irányuló tervet, hogy bevezessék a munkanélküli segély rendszerét, megmerevítette a szociálpolitika kereteit, és behatárolta lehetőségeit. Amint látható, a nehézségek 1933-mal sem múltak el, sőt amint azt a püspöki körlevél is tanúsította - elmélyültek. A segélyakciók rendszere - építsen az a vallásos meggyőződésre, vagy a polgári segítőkészségre — csak ideig-óráig oldotta meg a nyomorgók gondjait, és a hatóságoktól fokozott törődést igényelt. A további években is nagy szerepet játszott a város életében a szegények tömegeivel való törődés . . . A pécsi társadalmi szegény segélyezés a világgazdasági válság évei után A világgazdasági válság éveinek elmúltával sem csökkent jelentősen a segélyre, támogatásra szorulók száma a városban, a munkanélküliség is változatlanul súlyos gondként nehezült a helyi társadalmi életre. A világgazdasági válság éveiben az országos gyűjtési akciókban ugyan részt vett a város, a társadalmat itt is megmozgatták a kormányzóné fölhívásai, de ahogy súlyosbodott a helyzet, úgy vált egyre nehezebbé az adománykérők fölhívásaira való adakozás menete. Bár a 261.544/1929. B. M. sz. körrendelet fölruházta a Nyomorék Gyerekek Országos Otthona Egyesületét az adománygyűjtési joggal, 1932-ben és az azt követő években a városi törvényhatóság - a legnagyobb sajnálatot kifejezve - kénytelen volt visszautasítani támogatáskérésüket, amely egy évre 585,6 pengőt tett ki. Mint az indoklás tudatta: „Tekintettel arra, hogy a téli időszak alatt több mint 5000 munkanélkülit kell családtagjaikkal együtt hatóságomnak ellátni, és erre a célra megindított ínségakció keretében a város lakosságának minden áldozatkészségére szükségem van, sajná59 Dunántúl, 1933. november 4. 3. p. A karitatív és az egyesületi szegénysegélyezésre lásd még: Dunántúl, 1933. december 23. 2. p.; március 28. 5. p.