Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VARGHA DEZSŐ: Pécs thj. város szegénysegélyezési tevékenysége a Dunántúl című napilap tükrében 1929-1944

megcsappanását tette szóvá, külön kiemelve a tisztviselők áldozatkészségét. A vármegyei tisztviselők 18 000 pengős fizetésüknek 1—3%-át ajánlották föl nemes célra. „Kénytelen vagyok azt hinni, hogy a társadalom még mindig nincs tisztában a való helyzettel, és nem látja meg a nyomort, mint én, akinek arra nap-nap után alkalmam van. Pedig ha meglátnák, megszólalna a lelkiismeretük.. ." - nyilatkozta. A továbbiakban elismerte, hogy a nehéz helyzet sokakat szintén nehéz anyagi helyzetbe döntött, „... de hát nem is azokhoz intézem kérő szavamat, akik szükségben vannak, hanem a város vagyonosabb polgáraihoz, akiknek nem okoz gondot, ha kinyitják erszényüket erre a célra ... az ínség enyhítése elsősorban az önkéntes adakozóknak a feladata. Ez kitűnik a népjóléti miniszter rendeletéből is ... a nyomort egyedül ínségadóból enyhíteni nem lehet, mert önkéntes adakozásra van szükség ..." A polgármester számításai szerint az ínségadó összege a városban 36 000 pengő lesz, ezen felül azonban még 10 000 pengőt kért a város polgáraitól. Az ínségadó rendelet szerint az 5-10 000 pengő évi jövedelem után az ínségadó 10; a 20 000 pengőig terjedő jövedelemnél 94; a 30 000 pengős jövedelemig 116; a 40 000 pengős jövedelemig 327 pengő volt. A városban a legnagyobb jövedelemadót fizető virilista a 60 000 pengős jövedelme után mindössze 492 pengő ínségadót fizetett! Ezzel is indokolta a polgármester azt, hogy a társadalom fokozott adakozókedvére számít a nyomor leküzdésénél. A cikk végén még egyszer leszögezte: „Vessen számot a maga jövedelmével, kényelmével és gondoljon a nyomorgókra. Tegyen meg mindent, amit az emberi szeretet parancsol. Leadom az S. O. S. [elet mindenkinek, mert a jelentkező nyomor a társadalom békéjét veszélyezteti... Hiszem, hogy kérő szavam nem lesz pusztába kiáltó szava, és arra a társadalom áldozatkészsége adja meg a választ.. ,"

16 A fölhívás nyomán megindul újult erővel az adakozás. Másnap a városi tanerők és az üzemi tisztviselők jelentették be, hogy nagyobb összeget adnak a nyomorgóknak, a városi tanerők értekezletet is tartottak az evangélikus lelkészi lakban és elhatározták, hogy maguk is ínségbizottságot alakítanak, amely a hatóságok ilyenirányú munkáját fogja segíteni minden erejével.

17 A városi törvényhatóság ún. segítő bizottságának kinevezett tagjait november 24-én délután 5 órára hívta össze értekezletre vitéz dr. Keresztes-Fischer Ferenc főispán. Az értekezleten a város közéletének jeles személyiségei is megjelentek, és meghívták a sajtó képviselőit is. A főispán megnyitó beszédében fölvázolta azt a nehéz helyzetet, amely az akkori viszonyok következménye volt, és fölhívta a bizottság tagjainak a figyelmét a közelgő télen jelentkező fokozott gondokra. „A tőkés társadalomnak éreznie kell a felelősséget, hogy minden embernek munkát adjon, vagy segítsen rajta. Az állam és a társadalom biztonságát csak úgy lehet fenntartani, ha az emberek megélhetése biztosítva van..." - jelentette ki. Ezt követően a bizottság felelősségét emelte ki a nyomor enyhítésében. Dr. Esztergár Lajos, aki akkor már a város jogügyi- és népjóléti tanácsnoki tisztét töltötte be, a városi akció addigi eredményeit ismertette. Ekkor a városban a hatósági kimutatás szerint 1859 munkanélküli volt, de segélyt csak az kaphatott, aki önhibáján kívül nem jutott munkához. A keresettel bírók részére a népkonyha havi 16 Dunántúl, 1930. november 4. 3. p. 17 Dunántúl, 1930. november 6. 2. p.