Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Solymár Imre—Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (II. rész)

Bálinth Gyula újságíró fogadtatása tstensegítsen, 1858. „Isten segíts-et hajdan Czibénnek is nevezték, valamint ma is gyakran nevezik, bizonyos Sobrihírű Czibénről, ki még a magyarok letelepülése előtt itt fészkelt. E falu egy kopár domb alatt éjszakról délnek csaknem egy hosszú utczát képez! Az építkezés sokban hasonló a székelyekéhez, majd és talán több szalma födélzettel. Minden ház előtt, a széles utcza felől kis kolbászkert, mellette lécz, vagy deszka kapu, hátrább a majorsági istálló; de némely udvaron a kiszállott raj miatt két-három házikó is van, csak a csűre hiányzik majdnem minden honnan, nem igen levén erre szükségük; a mi pedig egy gazdánál sem hiányzik, az a lombos kuvasz. A bemenetnél - vasárnap levén - egy daczos gyermek csoport iramodott szekerem elé. Kinyitni a határkaput. Ez e fiaim Istensegíts? - kérdem. — E biz a. - Van-e vendégfogadó itten? Nincs biz itt, csak egy zsidó, ki pálinkát árul. — Úgy hát már nekem az utczán kell megszállnom? — Dehogy kéne: menjen csak S. Jánoshoz (az) olyan nagy gazda, mint egy bojár, akár a paphoz, az is jó ember. — Hol lakik az utóbbi, fiaim? - Ott, nézze csak, a falu kellős közepén, a kútgémnél. - No már így csak templomotok is van valahol, igaz, hogy tornyát nem látom. - De van, ott meglátja szembe, egy kicsike. - No hát a jó Isten áldjon meg titeket! — Isten hírével járjon, keedes! Betértem tehát a t. úrhoz, és úgy tapasztaltam, hogy a gyerekeknek igaza volt.. ." Forrás: Bálint Gyula, 1858., 60. szám, 3. p. 20. Az újságíró befér a házakhoz, elbeszélget a gazdákkal. Különösen az ajándék könyvek sorsa érdekli. 1858. „...több gazdaházakat meglátogattam; panaszkodtak, hogy szegények a két egymásra következett szűk év miatt; de bármily áldásos legyen is az év, ritkaság náluk kenyeret látni, hanem mind az oláhok kedvencz mamaligájávai élnek, s hogy ezzel csakugyan meg lehet élni, onnan tudom, mert itt a fővárosban is vannak úri családból gyermekek a vidékről, kik egész iskolai év alatt minden nap háromszor — tehát örökösen - mamaligával táplálkoznak. A lakok belső elrendezése székelyes: a szegletben mód szerint egy festett vagy fehér asztal, két oldalon két pad, tornyos vetett ágy, és a lányos házaknál rudakon kivarrott czifra párnahajak, lepedők, festékesek (különféle színekkel gyapjúból való szövet), csergék (pokrócz féle takaró), a háziak pedig mind oly jó szívűek, őszinték, közlékenyek, hogy az ember alig válik meg sajátságos éneklő beszédüktől. Sok helyt mondták: imág ha nem szégyenlenők, egy kis pálinkával is megkénálnók. Kérdeztem, ha olvasgatnak-e néha valamit? Igen mi a „Lelki kincs"-ből. Hát valami ajándék könyveket kaptak-e? Igen, egyszer 18-20 kalandáriomot (!) az egész falu, és tán három-négy kis könyvet examenkor a fiúk; többet soha semmit. Hát a Kath. Néplapot olvasgatják-e? Hallottuk volt valami hírét, de bizony nem láttuk. . . . megkérdeztem egy értelmes mesterembert: Szőcs Antalt, ki oda nyilatkozott, hogy maga sem olvasta soha; kapott az említett 18-ból egy naptárt; fiának vett