Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Vargha Dezső: A pécsi munkaerőhelyzet és a városi ínségmunkarendszer (1929-1940)

Az 1930-as évek elejének riasztó réme, a munkanélküliség azonban számtalan formában jelentkezett. A munkanélküliséggel kapcsolatos elkeseredés nemcsak a város társadalmában, hanem a sajtóban is teret kapott. A már említett tudósítások mellett álljon most egy olyan elkeseredett eszmefuttatás, amely a Pécsi Hírekben látott napvilágot a legnagyobb bajok idején, 1930. elején. Az M. H. aláírással jegyzett cikk a munkanélküliségről szól, és ilyen megállapításra jut: „Elkerülhetetlen, hogy az államok vezetői gazdálkodási rendűket az emberiség eltartása szempontjából revízió alá vegyék, s megtegyék a magántulajdoni renden azokat a tágításokat, amelyen át asztalhoz juthatnak azok, akik ma az utcákon tüntetnek. Munkanélküli és éhes ember a mai gazdasági rend hullafoltja, és a kultúra szégyene! Amíg ezt el nem tüntetjük, ne ócsároljuk a középkort, amely szabadságjogokban szegényebb, de szociális berendezésben jobb volt, mint a mai!"

41 //. A város ínségenyhífésj tevékenysége, központi ínségmunka programjai Az egész kérdés elméleti felfogását és gyakorlati végrehajtását dr. Esztergár Lajos az „Irányelvek az 1931-32. évben Pécs városában jelentkező ínség levezetésére" című tanulmányában alapozta meg, amelynek szellemét később más műveiben is megerősítette. A tanulmány alcíméül, amely a Városok Lapja 1931. október 1-i számának elején jelent meg, a következőt választotta: „Az elmúlt évi gyakorlat és a jelenben tapasztalható szükségességek figyelembevételével." A munkásságot négy csoportra osztotta: 1. Munkában állók, 2. Munkanélküliek, 3. Munkakerülők, 4. Betegek vagy tehetetlenek. 1. Tapasztalata alapján a munkásoknak van nagy családja, sok gyermeke a városban (a falvak népével ő nem foglalkozott). Mivel a munkaadók számos esetben alacsony munkabéreket állapítanak meg, ezért nagy családjukat eltartani képtelenek, és ez a tény „szélsőségekbe ragadja őket". Tapasztalatai alapján leszögezte, hogy a nagycsaládosok támogatása mindig megnyugtató hatással volt a város népére. 2. A munkanélkülieket két csoportra osztotta. Az egyikbe tartoztak azok, akik el tudták magukat tartani, megfelelő vagyonnal rendelkeztek, míg a másikba olyanok, akik ilyen lehetőséggel nem rendelkeztek, és a köz támogatására rá voltak szorulva. Az első csoport támogatását azért sem tartotta célszerűnek, mert így a többiektől vonnák el a segítség lehetőségét. A teljesen vagyontalan, ellátatlan munkástömegeket ítélte a „legveszélyesebbnek", mert „minden felforgatásból csak nyerhetnek, veszteni valójuk pedig nincsen . . ." 3. A munkakerülők fékentartását rendészeti kérdésnek nevezte, és így jellemezte helyzetüket, viselkedésüket: „A munkakerülők csoportja állati sorban él; mindaddig csendes és nem követelődző, míg munkaalkalmak vannak. Amint a munkaalkalmak megszűnnek, leghangosabban követelik a munkát, mert tudják, hogy a követelésükkel különféle anyagi előnyökhöz jutnak. Ez a kategória szeretné a munkanélküli segélyt leginkább, s e kategória hangossága és agresszivitása révén tudja a maga pártjára állítani a munkanélküliek... nagy tömegét. . ." Ezt a kategóriát azért is ítélte veszélyesnek, mert megfelelő munkalehetőség híján az ország különböző helyein bukkannak föl, és ott kényszerítenek ki maguknak támogatást vagy a hatóságok, vagy a lakosság részéről. Ezen réteg szigorú hatósági ellenőrzését tartotta kívánatosnak, velük szemben a szigorú rendőrségi intézkedéseket tartotta célszerűnek. 4. A negyedik csoport segélyezését hatósági feladatnak tartotta, különösen a téli hóna41 BmL Városok Lapja, 1931. október 1. 309-312, p.