Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Tegzes Ferenc: Baranya vármegye Közigazgatási Bizottságának „különleges alakulatai" a dualizmus időszakában (I. rész)

hogy csak helyszíni szemle után dönt érdemlegesen. Ezért, mint ad hoc bizottságot megbízta egyik tagját, valamint a szentlőrinci járás szolgabíráját és az alerdőfelügyelőt a szemle elvégzésére. A lebonyolított szemle alapján 1881. február 28-án úgy döntött, hogy az egész erdő egyszerre történő letárolását nem engedélyezi, hanem csak a tölgyfák 1/5 részét, mintegy 50-60 db-nak a kiszedésére ad engedélyt. Kikötötte azonban, hogy a község az elhanyagolt vágásokat minél előbb újítsa fel, s köteles a jövőben a „rendes forda szerinti vágatást folytatni.""

0 Az egész erdőt letarolni akaró községi kérvények az első időszakban nagy számban kerültek az albizottság elé. Itt azok a községek jártak rosszul - szerencsére —, amelyek az erdejük kiirtására még a vármegye közgyűlésétől kapták meg az engedélyt, azonban az erdőtörvény életbeléptéig nem éltek vele. Az albizottság ugyanis szigorúan és következetesen elzárkózott minden ilyen irányú kérés teljesítése elől és nem járult hozzá a korábban kapott engedélyekben foglaltak érvényesítéséhez. De nemcsak a „közjó" érdekeit védte az albizottság a törvény szellemének érvényesítésével, megtiltva egész erdők elpusztítását, hanem ügyelt arra is, hogy az erdőbirtokosok ne járjanak rosszul egy-egy erdőcsereügylet lebonyolításánál. Nem járult ezért hozzá, hogy a magyarmecskei községi volt úrbéresek a községük határában fekvő 82,8 kat. holdnyi erdejüket elcseréljék Bisse és Túrony határában fekvő 83 kat. holdnyi erdővel. Indokában szerepelt, hogy a csereerdő 25 km-nyire fekszik a községtől, s ezért az úrbéri erdők céljának nem felel meg, a venni szándékolt erdőterület nem ér meg kat. holdanként 270 koronát, mint amennyiért a magyarmecskeiek meg akarták venni. Ezenkívül még 62,57 kh-t erdősíteniük is kellene az új területen, ami nagy költségbe kerülne nekik. S végül a nagy távolság miatt hiányossá válna a felügyelet, ami az erdősítés sikerességét megkérdőjelezi.

91 Több alkalommal fordultak az erdőbirtokosok kőbányanyitási kérelmükkel az albizottsághoz. Amikor a kérelmeknek helyt adott, minden esetben kikötötte, hogy a „kőbányák kiaknázása vagy felhagyása esetén annak területe a kezelő erdőtiszt utasítása szerint a megfelelő fanemmel teljesen beerdősítendő s ismét a hozamszabályozás keretébe vonandó" — vagyis a recultiváció elvét alkalmazta az Erdészeti Albizottság. 1904-ben a pécsi püspöki uradalom főerdésze engedélyt kért a hetvehelyi határban fekvő uradalmi erdő területén lévő kőbányájukból 270 köbméter homokkő kitermelésére. A homokkövet az azóta elhunyt Hetyei Sámuel püspök ajándékozta az építendő hosszúhetényi római katolikus iskola céljára. Az albizottság méltányolva a néhai püspök „kegyes akaratát", s mert a környéken különben sincs más alkalmas kőanyag, engedélyezte az üzemtervtől eltérő kitermelést. Azonban a kitermelők az erdőn keresztül nem nyithattak más utat a kőanyag kiszállításához a régin kívül. Ezt az engedélyezést az idő rövidségére való tekintettel, az albizottság saját hatáskörében hozta, a miniszter utólagos engedélyezésének reményében.

92 1898. november 26-án az Erdészeti Albizottság engedélyezés végett a Földművelésügyi Minisztériumhoz terjesztette fel a vékényi úrbéresek kérését az üzemtervüktől eltérő erdőkihasználás ügyében. A vékényiek iskolájuk építésekor eladósodtak. Az albizottság pártoló véleményét figyelembe véve, a minisztérium 1899. március 9-én engedélyezte, hogy az adósságuk letörlesztésére az 1898-1903. évekre előírt vágásterületeiket egyszerre vágják ki és adják el. Az engedélyben kikötés90 5 1881. EA jkv. 91 135/1900. EA jkv. 92 XI11-673/1904. KB,