Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

A belső fundusok felmérése azzal vette kezdetét, hogy először számba vették a csordásház, a strázsaház és az erdőpásztor lakásának telkeit (252, 69, 513 négyszögöl), majd ezt követte a házak rendjében, szomszédság szerint a 37 telkes jobbágy és az egy zsellér. Ide sorolták Vas Péter és Gáli Péter telke közé a prédikátor házát is (456 négyszögöles telek). A telkeket 1 ./8-tól 1 egészig nyolcadokban számolták. A legkisebb telek, öreg Vos Ferencé 318 öles, a legnagyobb, öreg Farkas Istváné 1111 öles volt. Ebben az állattartásáról híres községben nem mondhattak le arról, hogy „Rétt a végében" jelzéssel minden telekhez kaszálót is adjanak. A rétek nagysága 300 és 2695 öl között változott, hogy a legmostohább időben is legyen takarmánya a jószágnak. Ez a rétben végződő, keskeny, hosszú telekforma megtalálható a Sellyei Uradalom többi községében is. Még 1835-ben is ezt a gyakorlatot tükrözi a sellyei udvarok és kertek összeírása.

38 Ugyanezt a szoros, szomszédsági rendet alkalmazták akkor is, amikor a határban lévő négy nagy kaszálót (Cseri rét, Suma rét, Kecskehidaki rét, Kiss Egeressé) osztották fel, mindig az 1. számot viselő Vas Jánostól, „Nap Kelet felül keszdvén Nap Nyugotnak" haladva. Az osztás alapja a telkihányad volt, de előfordult, hogy „erdő árnyékra", „vízjárásra" hivatkozva „fogyatkozások miatt" harmadosztályú besorolást kapott egy-egy különben első osztályú rét. Kákicson. „A Belső Fundus Nagysága, vagy Fogyatkozása a Kiss Egeressé rétből elégíttetett ki." Nem a külhatárban, de nem is a faluban feküdt a belsőség részeként nyilvántartott temető, amely az Ormánságban, a falvakhoz hasonlóan a síkságból kiemelkedő dombon kapott helyett. Ha elég nagy kiterjedésű volt a község házainak helyet adó domb, akkor annak feltétlenül a magasabb részén volt a temető. Ez esetben közvetlenül a falu szomszédságába is kerülhetett. Ha azonban nem jutott hely a temető számára, és másik halomra került, akkor bizonyos, hogy a kettő közül a temető dombja volt magasabb. A települő ősök nyilván úgy gondolták, hogy áradás esetén az élők könnyebben menekülhetnek, mint a holtak, az utóbbiaknak juttatták hát a vízmentes helyeket. A temetőket orgonasövény övezi, s legtöbbször cirkálómmal rajzolt, mértani virággal, ritkábban csillaggal, vagy nyugodni készülő, sugárzó félnappal díszített fejfákat gyakran takarja az emberi szemek elől bálványfa (ecetfa), akác, vagy vadrózsa szövevénye.

39 Elhagyva a holtak birodalmát a faluba jutunk. Ezekről a régi falukról még 1842ben is azt írja Munkácsy Dániel, hogy „Valamire való helység az egész Bőközben (ez az Ormánság keleti fele) nincs; nagyobbára apró falucskákból áll, mellyeknek egy része még mind ez ideig rendezve nincs. Házaik, amelyek fából vannak s' magok által építtetnek nagyobb részint szobából, két ablakkal az utczára, eggyel az udvarra, s' konyhából álnak."

40 A leírásból úgy tűnik, hogy a 19. század első fele még a két osztatú, jobbágyházak világa. Munkácsy nem említi a házak építési módját, csak azt emeli ki, hogy fából vannak, a paraszti kéz alkotásai. Három év múlva, 1845-ben az Ormánság nyugati felét magában foglaló szentlőrinci járás egykori tisztiorvosa még azzal egészíti ki ezt a faluképet, hogy ,, . . . a' Helységekben a különben is keskeny és szűk telkeken két, három gazda is külön, de egymáshoz közel épült szalmafedelű, kémény nélküli házban lakik."

41 ;1S Bm. L. Úrbéri iratok. Sellye, 1835. szn. 39 Zentai János: Ormánsági íejfák. Klny. a JPM. 1963. évi évkönyvéből 277—278. p. /i0 Munkácsy Dániel: Bőköz (Baranyában). Táj és népismertetés. Pesti Divatlap 1842. 62-63. szám 567. p. 41 Hölbling Miksa: Baranya megye orvosi helyirata. Pécs 1845. 81. p.