Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Kiss Z. Géza: Az ormánsági települések változásai a 18—19. században

Kákics, amelynek községi pecsétjét 1724-ből ismerjük, ezután lett mater ekklésia, amelyhez mint fília tartozott Marócsa. Az akkor fából és sövényből, ősi technológiával készült egyházi épületeket, templomot és iskolát még épségben találta itt 1817-ben a vizitáló Báthory András püspök. Ugyanebből az egyházlátogatási jegyzőkönyvből értesülünk arról is, hogy Szaporca és Tésenfa sem a jelenlegi helyen feküdt a török időben. Szaporca a Fekete-vízen jávai túl, egy a Dráva által kettészelt emelkedésen, amely napjainkig a „Letönye" nevet viseli, és ebben a dűlőben sokáig tanúskodtak a hajdani életről a makacsul megújuló szilvafák. Tésenfáról pedig azt írja a történeti dolgokban is kitűnően informált Morvay Ferenc lelkész, hogy a mostanitói távolabb feküdt, az úgynevezett ,,ó"-helyen.« b) Jobbágyporták — jobbágyházak A belteleknek és a rajta különböző rendszerben helyet foglaló házaknak, valamint a nyomásokra osztott külhatárnak az az együttese, amely tudatunkban a feudális falu emlékét idézi, az úrbérrendezés után alakult ki. Mária Terézia urbáriuma azonban ehhez csak a jogi alapot adta, elhatárolva egymástól a jobbágyi és az úri birtokot. Ettől az időtől kezdve némi számolás árán meg tudjuk állapítani, hogy az Ormánságban az úrbéres népességből 1156 (90,6%) a telkes jobbágy, 95 (7,45%) a házas és 25 (1,96%) a háztalan zsellérek száma. Tudjuk azt is, hogy az ormánsági falvakban található 752 belső telekből 96,4% a jobbágyok, és 27 (3,6%) a zsellérek tulajdonában volt, továbbá, hogy a 14 090 hold szántó 99,2, a 6633 kaszás rét 98,91 százaléka a telkesek kezében volt.

35 E számadatok azonban csak akkor közvetíthetik számukra az egykori valóságot, ha indukciós bázisunkat egy-egy helység könnyen áttekinthető adataira helyezzük. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy 1748. évi összeírás révén

30 bemutathatjuk az ormánsági belső telek hagyományos tagolódását, az udvaron helyet foglaló házat (domus cum area), a konyhakertet (hortus culinarius), a szérűt (hortus trituratorius) és a gyümölcsöst, amely egyúttal kaszáló is (pomarium cum foenili). A telkek keskenyek és mélyen benyúlnak a mezőbe. Hosszúságuk 50 és 100 öl között változik, csak egy esetben találtam 119 öleset. Szélességük Szentmárton kivételével 4-14 öl, de itt előfordult 18, sőt 27 öl is. A közös határ szántóit és rétjeit itt még szabad foglalás alapján, a tényleges gazdasági erőnek megfelelő arányban használták a jobbágyok. Ezt az állam szempontjából nehezen áttekinthető rendszert szabályozta az úrbérrendezés. Az ormánsági falvak mérnöki felmérése elkezdődött már 1778-ban (Káptalani Uradalom), de a helységek túlnyomó többségében csak a 19. század első évtizedében történt meg. A vizsgálódásunk alapját jelentő Kákicson (és a Sellyei Uradalom többi községében) az első alapos mérnöki felmérés 1803-ban történt.

37 M A Dunamelléki egyházkerület Canonica Visitatioja 1886. Kákics, Tésenfa, Szaporca. 3r

' Kiss Géza: Az ormánsági társadalom fejlődése Mária Terézia úrbérrendezésétől a szabadságharc bukásáig. Kandidátusi disszertáció 1983. Kézirat 1. sz. melléklet: Úrbérrendezés az Ormánságban. 30 Extractus Poonum V. Capli Quinquaecclesiensis Districtus utriusque tam dravcnalis, quam Submontani. 1748. A pécsi káptalan magánlevéltára (PKML) F. CDXLVI. No 10. 3/ Baranya Megyei Levéltár (Bm. L.) összeírások gyűjteménye 201. sz. Kákicsi Helységh Házhelyeinek, Réttyeinek, Földjeinek Urbáriom szerint lett kimérése és föl osztássá. Véghez vitetett 1803 Esztendőben..