Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. évi tanulmánya a kisebbségi kérdésről és Magyarország belső föderalizálásáról
jogokkal rendelkező társadalomról van szó -, nem különböző feudális fokozatok közvetítésével, hanem közvetlenül volt alárendelve a királynak, jobbanmondva a Szent Koronának. Maga a Szent Korona nemcsak a királyt, hanem a nemzetet és a területet is, tehát az egész államot testesítette meg. A magyar ,, comes" egy királyi várnak és környékének, a későbbi vármegyének a kapitánya volt, tehát egyszerű kis tisztviselő, s nem a saját területén felségjogokat gyakorló, átörökíthető hatalmú kiskirály, mint a bárók, grófok vagy vajdák. A magyar comes helytartója volt a központi királyi hatalomnak, mely maga is csupán erős, de a nemzet politikai jogai és szabadságai, meg a különböző autonómiák által korlátolt, illetve szabályozott, és nem korlátlan hatalom volt. A magyar alkotmányban ősrégi idő óta él az alkotmányos monarchia eszméje. Világosan ki volt az fejlődve már Werbőczy Tripartituma idejében is (1514). Bár az államhatalmat közjogilag egyenrangú tényezők gyakorolták, a nemzet és király, mégis a nemzet volt erősebb. A nemzettől származik a királyi hatalom is, mely csupán átruházott hatalom, mint ahogy azt a koronázás is jelképezi. Ha a király ez átruházott hatalmat alkotmányellenesen gyakorolta, a nemzetet megillette az Aranybulla 31. szakasza szerint a fegyveres ellenállás joga is. Eltekintve e szélsőséges esetekre vonatkozó és inkább elvi jellegű szabályozástól, a valóságban természetesen néha a király, néha a nemzet bizonyult erősebbnek. Maga a rendszer azonban e két hatalmi tényező egyensúlyának az elvén alapult. Heidelbergi professzorom, 17 Gottheim, nekünk, diákjainak egy rajnai utazás alkalmával magyarázta meg, hogy még egy olyan kimagasló uralkodói egyéniségnek, mint Mátyás magyar királynak is, ki Szilézia felett is uralkodott, s uralma Boroszló városának fennállásától mindmáig legnagyobb történelmi élménye volt, keserves tapasztalatok árán kellett a renaissance abszolutisztikus korszellemében is rájönnie, hogy magyarok felett csak alkotmányosan lehet uralkodni. A felületes, mechanikus történelmi és társadalmi szemlélet gyakran összetéveszti a fegyelmet (Drill) az önfegyelemmel (Disciplin), a sablont a renddel. A középkori Magyarország szerves államalkotó módszereit szeretném még két, sokatmondó példával megvilágítani. A cipszerek és az erdélyi szászok majdnem egyidőben, a XII. század közepén vándoroltak be Németországból Magyarországba, s ráadásul nagyjában mindketten a német nyelvterület északnyugati vidékeiről. Nem gyarmatosok, hanem vendégek, hospesek voltak, kiket II. Géza király szívesen fogadott s Felső-Magyarországon és Erdélyben telepített le. Mily eltérően fejlődött e két néprész története az új hazában! A cipszerek népük számára nem igényeltek autonómiát. FelsőMagyarországon készen kapták a vármegyék jól funkcionáló igazgatási hálózatát, s maguknak bájos és szép külön városokat építettek ugyan, egyébként azonban beilleszkedtek a vármegyei rendszerbe, s abban magukat jól érezve, könnyen belenőttek a magyar életbe. Az erdélyiek, ezzel ellentétben, az ország keleti részein egészen eltérő viszonyokat találtak. A vármegyei rendszer még nem épült ki oly egységesen, és nem erősödött még meg annyira, mint az ország egyéb részein. Távol az ország központjától gyengébb lábon állt még a béke és a biztonság ügye is. A székelyeknek is meg volt már ez időben a maguk autonómiája s meg volt már Erdély bizonyosfokú autonóm különállása is. Nem csoda, ha ilyen környezetben a szászok más népi egyéniséggé, azt lehetne mondani, más fajjá fejlődtek, mint cipszer rokonaik. A szászok e kis ország harmadik, népileg igen élesen elhatárolt önkormányzatú nemzetévé lettek. A székelyekkel együtt kezdettől fogva el kellett látniok a határvédelem feladatát is. E hivatásukat a keletről fenyegető kun, mongol, szláv és török betörésekkel