Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. évi tanulmánya a kisebbségi kérdésről és Magyarország belső föderalizálásáról

szemben várjellegű erős városaik segítségével becsülettel és gyakran dicsőséggel töltötték be. Ezért meleg hálát kifejező gazdag kiváltságokat kaptak. Kiváltságaik védelme alatt fejlődött ki élesen körülhatárolt igazgatási és népi önkormányzatuk. Jellemző, hogy joguk volt városaikban megtiltani magyarok, sőt magyar nemesek letelepülését is. Később joguk lett még arra is, hogy városkapujukat bezárják akár az erdélyi fejedelem előtt is. A magyarok és a magyar hatalmi tényezők a szász különállás néha önkényeskedésben és önzésben megnyilvánuló túlzásaival szemben is szinte határtalanul engedékenyek és nagylelkűek voltak, alapjában véve azonban — eltekintve a történelem néhány ritka epizódjától — e szinte hihetetlen különállás bizonyos fokig feloldódott már az erdélyi unióban is és összekapcsolódott a szűkebb és a tágabb hazához, Erdélyhez és Magyarországhoz fűződő törhetetlen hűséggel. Mint Werbőczy törvénykönyvében említi, a szász autonómia, a szász univerzitás tisztviselőinek és követőinek a Szent Korona iránti hűségre egy megragadó szövegű esküt kellett letenniök. A magyar államnak és a magyar állam biztonságának nem ártott sem a magyar és német sajátosságok egybeolvadása, mint azt a cipszerek példája mutatja, sem pedig a német sajátosságok féltékeny megtartása és továbbfejlesztése, mint azt az erdélyi szászok esetéből látjuk. Ellenkezőleg, a magyarság finom politikai ösztöne és zseniális politikai rugalmassága a németek számára eltérő módon biztosította a szabadságot, s ezzel két, különböző jellegű szerves fejlődés előtt tárt kaput, így az új hazában mindkét régi német település otthon érezhette magát, s mindkettő a maga módján, de szívvel-lélekkel szolgálhatta az állam javát. Egy harmadik példa meggyőzően bizonyítja azt is, hogy a fejlődés e biztosított szabadsága nem az államvezetés gyengeségéből fakadt. Ezt megmutatja a német lovagrend rövid magyarországi története. E hatalmas rendnek - kérésére - II. Endre még az Aranybulla megalkotása előtt, a XIII. század elején megengedte, hogy Erdélyben a szászok közelében letelepülhessen. E harcias rend segítségével II. Endre Erdély védelmét akarta megerősíteni, a rend azonban túl önállóan rendezkedett be, állammá akart válni az államban. A király, ki az Árpádok között a gyengébbekhez tartozott, többízben megintette őket, de amikor látta, hogy ezt hiába teszi, sereggel támadt rájuk, leverte és örökre kiűzte őket az országból. A rend emiatt vonult el északra, s települési területet nyerve a lengyel királytól, megvetette Kelet-Poroszország alapjait. Mindent összefoglalva, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a történelmi Magyarország mind a középkorban, mind az újkor első századaiban, a nyugati és keleti csonka-országokban, a királyságban és Erdélyben egyaránt, az ország nem magyar nemzetiségei irányában is szerves alapítású és jellegű állam. A Szent Korona középkori birodalma pedig egy korai igazi „Commonwealth", különböző népek egyidejűleg finom és erős szálakkal egybefűzött szabad föderációja volt, melyre mint nagy világpolitikai teljesítményére a magyar nemzet mindig büszke lehet. ///. Továbbépítés a történelmi alapokon Kétségtelen, hogy a „kisebbség" fogalma tulajdonképpen a mechanikus világképnek ahhoz az örökségéhez tartozik, mely az új biológiai világkép jelentkezése folytán meghaladottá válik, valahogy úgy, mint ahogy a valóságban Svájc is valóban példásan túlnőtte azt. A kisebbségi kérdés rendezésének a végcélja a kisebbségi helyzetet és érzést megszüntetni jogi és társadalmi értelemben egyaránt. Még nagyon messze va-