Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. évi tanulmánya a kisebbségi kérdésről és Magyarország belső föderalizálásáról

önkéntes együttműködéséből szervesen fejlődött ki, évszázadokig példásan működött, s azt csak az idegen Habsburgok Erdély önállóságának végetvető uralma szüntette meg, megsemmisítve a magyar politikai géniusz e nagyszerű alkotását, mint a magyar önállósági törekvések egyik fegyverét. Szerves sokféleség és biológiai rend Erdélyt, aztán Horvátországot, Szlavóniát, Dalmáciát, Boszniát és a déli bánságokat a legkülönbözőbb kötelékek fűzték a Szent Koronához. A tulajdonképpeni Magyarországban a kisebb-nagyobb autonómiák és bennük a különböző népek tarka sokfélesége első pillantásra az egész középkoron, a XVI. és XVII. századokon át tartó zűrzavarnak látszik. E megítélés azonban alapjaiban téves. Épp ez a tarka sokféleség mutatja, hogy itt szerves fejlődésről van szó. Ha a közösségi szervezetek sokféleségének részleteit történelem-filozófiai szempontból is megvizsgáljuk, rájövünk, hogy a látszólagos összevisszaságban egy bizonyos fajta magasabb rend, biológiai rend van, mely alapvetően különbözik a tisztán mechanikus rendtől. Az állami és társadalmi berendezkedés e biológiai rendje sokban hasonlít Svájc kantonális rendszeréhez. Magyarország egyik legnagyobb politikai gondolkodója, a fiatal Andrássy Gyula gróf, főművében foglalkozik a magyar állam szabad, alkotmányos fennmaradásának okaival.

15 Andrássy bebizonyítja, hogy a német-római túlhatalomtól a középkori Magyarország két okból menekült meg. Egyik ok az volt, hogy az Árpádok követve Szent Istvánt és tanácsait — a feudális rendszer vicinalizmusát

16 elkerülték s egy közjogi értelemben vett államiságot fejlesztettek ki. Ezzel a magyar államnak szilárdabb alapokat és szilárdabb szerkezetet biztosítottak, mint ahogyan az a magánjogiasság szellemével átitatott Nyugat feudális hierarchiájában egyáltalán lehetséges lett volna. Magyarország önálló fennmaradásának másik oka az volt, hogy a német nemzet római császárait az Itália feletti uralom és a pápasággal szembeni elsőbbség igénye rendkívüli mértékben lekötötte. Andrássy is rámutat tehát a magyar állam igen szilárd szerkezetére, ellentétben az akkori német birodalom belső rendjével, mely a magyar államnak az önvédelemhez viszonylag sokkal nagyobb erőt tudott biztosítani. Magyarország, rendjének belső tarkasága és a látszólagos zűrzavar ellenére, valójában Közép-Európa egyik legjobban szervezett állama volt. Gyenge királyok átmeneti korszakaitól eltekintve - ellentétben a nyugati példákkal -, az akkori oligarchia a magyar birodalomban sohasem került abba a helyzetbe, hogy az államban az elsőbbséget megszerezze. Még a királyi hatalmat is úgy szervezték meg, hogy a királyoknak volt ugyan hatalmuk, s ez alkotmányos hatalmat tényleg gyakorolták is, de majdnem mindig a kis- és középnemességgel, az akkori nemzettel, a ,,populus Werbőczyanus"-sal szövetségben, és mindig az oligarchia hatalmi törekvéseivel szemben. II. Endre 1222-es aranybullája is a király és a nemzet e többsége közti szövetség eszméjét fejezi ki. A magyar állam e szerves bonyolultságának nem volt vagy alig volt közös vonása a nyugati feudalizmus inkább mechanikus társadalmi és politikai rendjével, melyben minden ember egy másiknak, s ez újból egy harmadiknak szolgált, fel egészen a királyig vagy pápáig, s ezzel a társadalmat számtalan parányi, kicsiny, nagyobb és mégnagyobb egymás alá helyezett országra bontotta szét. A középkori Magyarországban minden alattvaló, legyen az akár kicsi, akár nagy - természetesen a politikai